21.1 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Hangos motorozásáért hasba szúrta a szomszédját: ez vár rá

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hasba szúrta szomszédját, mert zavarta a motorjának zaja – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint az elkövető és a sértett Nagykőrös egyik külső részén laktak, egy utcában. Közöttük korábban összetűzés nem volt, ugyanakkor a sértett gyakran motorozott a környéken, és az elkövetőt zavarta a jármű hangja.

Tavaly szeptember végén a férfi az otthonában alkoholt fogyasztott, amikor meghallotta, hogy a sértett éppen hazaérkezik a motorjával. Ekkor felült a saját elektromos kerékpárjára, a sértett ingatlanjához hajtott. A kapuban kiabálva szólította fel a sértettet, hogy hagyja abba a motorozást, mert zavarja. A sértett közölte, hogy nem laknak egymás közvetlen közelében, és egyébként is a lakatlan részek felé szokott motorozni.

Ezt a magyarázatot az elkövető nem fogadta el. Elővett a zsebéből egy zsebkést, kinyitotta, majd a sértett felé szúrt. Ekkor ért a helyszínre két nő, elkergették az ittas férfit, aki az elektromos járművével távozott.

A sértettet kórházba szállították, megműtötték, mivel a szúrás felszakította a gyomorfalát is, így életveszélyes állapotba került. A Pest Megyei Főügyészség az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...