22.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Nagy mennyiségű hulladékot találtak Abonyban

Nagy mennyiségű hulladékot találtak Abonyban a helyi közterület-felügyelet munkatársai. Az ügyben rendőrségi eljárás is indul – jelentette be Facebook-oldalán a polgármesteri hivatal. Közölték, az ABOPOL Kft. járőre nagy mennyiségű, autóbontásból származó hulladékot talált a város erdős részén. Az eset kapcsán a helyi közterület-felügyelet munkatársai intézkedtek. A helyszínen fellelt hulladékból olyan bizonyítékok is előkerültek, melyek miatt hatósági intézkedés történt – olvasható a közleményben.

Korábban is többször szükségessé vált, hogy feljelentést tegyenek a szemétkupacok miatt. Augusztusban beszámoltak róla, négy feljelentést is tettek a közterület-felügyelők. Mint írják: sajnálatos módon az illegálisan lerakott hulladékkupacok száma emelkedő tendenciát mutatott az elmúlt időszakban. Több szeméthalmot jelentettek a lakók, az ABOPOL Kft. munkatársai pedig a pontos koordináták megjelölése mellett le is fényképezték az illegális gyűjtőket. Ennek megfelelően a közterület-felügyelet munkatársai az utóbbi napokban összesen négy feljelentést tettek, ezekben hatósági eljárás is indult – számolt be az újabb esetekről a polgármesteri hivatal.

Forrás: szoljon.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...