24.5 C
Cegléd
2026. május 22. péntek
spot_img

Városvédők pincelátogatása

„Ceglédi titkok” címmel a Városvédő Egyesület látogatást hirdetett a helyi katolikus plébánia pincéjébe. A vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott és többen jöttek össze, mint előzetesen gondolták.

Bevezetőként Kocsis István elnök rövid, általános tájékoztatót tartott a pincék történetéről. Többek között eloszlatott egy hiedelmet, ami a nemespenészhez kapcsolódik. Ugyanis ennek megléte a pincében, csak azt bizonyítja, hogy jó a hőmérséklet a bor érleléséhez, italok tárolásához. Őt Mihályné Marika követte, aki egy kis előadást tartott a ceglédi templom és plébánia történetéről.

Zárásként elhangzott, hogy jelenlegi ismeretek szerint a város alatt nem létezik egy szerteágazó nagyméretű pincerendszer. Kisebb-nagyobb pincék vannak, amelyekről a ceglédiek körében számos legenda él. A pince megtekintését borkóstoló követte, amit dr. Túri József és Spindelbauer Attila szervezett.

A részvevők a látogatás befejezéseként megállapították, kevesebbek lettek egy vélt titokkal, de gazdagabbak egy újabb, jól sikerült baráti hangulatú egyesületi találkozóval.

KI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...