10 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Európa Bajnoki Fit Kid sikerek

2021.10.30-31-én zajlott az I.Online Fit Kid Európa Bajnokság. Az online rendezésre azért került sor mert Írország mint rendező, járványügyi helyzete ezt nem tette lehetővé. Mivel 2020-ban már hasonló okok miatt elmaradt az EB, így a nemzetközi szövetség úgy döntött hogy online rendezi meg a versenyt. Megadott paraméterek szerint rögzíteni kellett központi ellenőrzés mellett az országoknak a gyakorlatokat ,amit természetesen csak egyszer lehetett végrehajtani. A felvételt feltöltötte a szövetség egy erre kialakított rendszerbe. A zsűri a kisorsolt rajtszám online pontozta le a produkciókat.

A magyar válogatott színeiben Ceglédről 5 egyéni és 2 csapat mutathatta be gyakorlatát. A szombati napon Európa Kupa keretében lányainktól nagyon szép produkciókat láthattunk. Duónk kisebb betegséggel küzdve kihozta magából maximumot amit az nap lehetett. Vasárnap az I.osztályú versenyzőinken volt a sor. Nagy Kata gyakorlatába egy rontás csúszott, de utána szépen folytatta a kűrjét amiért dicséret illeti. Bartus Emese jól kivitelezett gyakorlatot mutatott be. A nap zárásaként big free csapatunk következett. Nagyon sokat készültünk erre a gyakorlatra, hisz célunk a dobogó legmagasabb foka volt. A lányoknak idei legjobb gyakorlatukat sikerült bemutatni, így tovább élt a győzelem lehetősége. Örültünk hogy lehetőség így online megmérettetni magunkat, de bízunk benne erre többet nem lesz szükség mert az élő verseny hangulata pótolhatatlan.

Eredmények:

Európa Kupa: IV.kcs. Halmi Glória 3. hely

VIII.kcs. Lipák Réka 1.hely

IX.kcs. Szepes Réka 1.hely

III.kcs/duó Lipák-Szepes 3.hely

Európa Bajnokság: Open kategória III.kcs. Nagy Kata 3.hely

VI.kcs. Bartus Emese 2.hely

BigFree kategória: Európa Bajnok CVSE Hungary ( Bartus Emese, Bíró Lola, Csiszár Evelin, Elek Kíra, Halmi Glória, Kovács Barbara, Lipák Réka, Nagy Kata, Oláh Fekete Hanna, Pap Veronika, Szepes Réka)

Felkészítők: Randos Gabriella vezető edző, Móricz Alexandra, Kovács Barbara, Ádám Ildikó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...