18.9 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Épül a jégpálya

Már zajlanak a Szabadság téren a jégpálya kialakítási munkálatai. Tavaly – a koronavírus járványhoz kapcsolódó korlátozások miatt – ugyan nélkülözniük kellett a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak ezt a népszerű téli sportot, idén azonban november 26-a péntektől, több mint egy hónapon át ismét élvezhetik a korcsonyázás örömeit.
Ványi Zsolt, a jégpályát is üzemeltető Ceglédi Sportcsarnok Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: idén is 5-6 hétig lesz majd nyitva a pálya, amely az adventi programokhoz, vásárhoz kapcsolódik.
– A korábban bevált módon idén is lesz korcsolyakölcsönzési lehetőség és lesznek értékmegőrzők is. – mondta el Ványi Zsolt és hozzátette: – Reméljük, hogy nem lesz olyan súlyos a járványügyi helyzet, mint tavaly, de ha korlátozó rendelkezések is lépnének életbe, mivel ez egy szabadtéri rendezvény, csak az öltöző sátornál, vagy a kölcsönzésnél lehetnek létszámkorlátozó változtatások.

Az ideiglenes – adventi időszakra üzemelő – jégpálya sok éve a ceglédiek kedvelt találkozóhelyszíne és sportolási lehetőséget is jelent a téli időszakban. Az iskolák dupla testnevelés órákat tartanak a pályánál, ahol a gyerekek elsajátíthatják a korcsolyázás alapjait.

Időnként felvetődik a ceglédiek részéről, hogy hosszabb nyitvatartási idővel, vagy állandó jégpályaként is lehetne üzemeltetni. A szervezők tapasztalat azonban az, hogy januárban az ünnepek után, a karácsonyi vásár végével jelentősen megcsappan az érdeklődés a Szabadság téri jégpályánál. Egy állandó jégpálya ugyan vonzó turisztikai lehetőség is lehetne, de erre viszont a belváros nem alkalmas helyszín.

Fotó: Facskó Szilveszter kivitelező

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...