20 C
Cegléd
2025. június 16. hétfő
spot_img

Országos bajnoki sikerek

November 6-án rendezték a serdülő szabadfogású országos bajnokságot a püspökladányi Gellér Sándor Városi Sportcsarnokban. A bajnokságon 43 szakosztály közel százötven birkózója küzdött a bajnoki címekért és érmekért. A ceglédi VSE fiataljai 9 fővel képviseltették magukat. A ceglédiek szép eredményeket értek el ezen a hétvégén is. Egy bajnoki cím mellett, egy ezüst és két bronzérmet, valamint két ötödik helyezést is elértek.

A bajnoki címet a 68 kg-ban Mizsei Milán hódította el

A bajnoki címet a 68 kg-ban szőnyegre lépő Mizsei Milán hódította el. Milán ezen a napon remek formában birkózott és három tus és egy pontozásos győzelemmel jutott a döntőbe, ahol még az első menetben tussal legyőzve ellenfelét szerezte meg a súlykategóriája bajnoki címét. Milán teljesítményét növeli, hogy az öt mérkőzés alatt az ellenfelei egyetlen akció poontot sem tudtak végrehajtani rajta.
Dicséretet érdemelnek a utolsó éves diák I-esek, Kiss Rómeó, Zatkó Gergő és Budai Ferenc, akik az idősebbek között is dobogóra tudtak állni.
A ceglédiek végül a csapatversenyben a harmadik helyen végeztek az FTC és ESMTK csapatai mögött.

Eredmények:
38 kg 2. Kiss Rómeó
3. Zatkó Gergő
41 kg 5. Zatkó Marcell
62 kg 3. Budai Ferenc
68 kg 1. Mizsei Milán
5. Mizsei Ádám

Csapatverseny
1. FTC
2. ESMTK
3. Cegléd

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...