23.2 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Graffiti „művészt” fogtak Cegléden

Még a vasútállomáson tetten érte a ceglédi járőr azt a 17 éves fiatalembert, aki nem sokkal korábban „önkifejezéseként” kidekorált egy emeletes vonatot. Először tagadott, később beismerte a rongálást – számolt be oldalán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy bejelentésre reagálva érkezett rendőr 2021. november 22-én 3 óra 15 perckor a ceglédi vasútállomásra. Egy mozdonyvezető jelezte, hogy a személyvonatot, amellyel menetrend szerint indulnia kellett volna, valaki összefestette. Miközben a járőr próbált a kihalt állomáson a vasútőröktől információkat szerezni, meglátott egy aluljáró felé igyekvő, gyakran hátrafelé tekingető fiatalt. Utána eredt, megszólította és látva festékes ruháját kérdezgetni kezdte, majd átnézte hátizsákját. Már a foltos öltözék is erős gyanút ébresztett benne, a táskában talált festékszóró palackok alátámasztották sejtését. A fiatal egy mesével próbálta elaltatni a rendőr gyanúját, mondván egy számára ismeretlen férfi rongálta meg a szerelvényt, tőle kapta a festékeket is. Azt kapta feladatul, hogy telefonjával rögzítse az ismeretlen festői ténykedését. A járőrt kíváncsivá tették a mondottak, a felvétel megerősítette eredeti gyanúját, a fiatalember pedig belátta, hasztalan tovább utánozni Háry Jánost.

A szerelvény egyik kocsijának oldalára festett, 2 méter x 5 méteres firka a vasúttársaságnak legalább 50 ezer forintos kárt keleztetett. A 17 éves vecsési fiatalember a Ceglédi Rendőrkapitányság előállító helyiségébe került, kihallgatásán mindent bevallott. Állítása szerint számára ez egy önkifejezési forma. Otthonról céltalanul indult el aznap, Cegléden kötött ki, majd meglátta az emeletes vonatot és hirtelen ötlettől vezérelve élte ki képzőművészet iránti szeretetét.

A fiatalkorú ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...