14.1 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Városi advent-értékelő

Egy újabb sikeres rendezvényt tudhat maga mögött a Kossuth Művelődési Központ, a Városi Szilveszterrel lezárult a 2021. évi Ceglédi Advent. – a szervező képösszefoglalóval és érdekességekkel mondott köszönetet a kollégáknak, partnereknek és az ünnepi forgatagba kilátogatóknak.

„Pár érdekesség a rendezvényről: Összesen 43 programelemből állt a rendezvény. Forraltbor készítő versenyünkre 11 csapat jelentkezett, Bejgli és zserbókészítő versenyünkön 25 sütemény készült és karácsonyfa díszítő versenyünkön 27 csapat díszített fát. A karácsonyfa-díszítő versenyünkön elkészült fákhoz kollégáink még 3 fát díszítettek, így összesen 30 család ünnepét tettük szebbé, a cipősdoboz akciónk keretén belül összesen 106 gyermeknek juttatunk el ajándékcsomagot.

A Ceglédi Galéria betlehemi jászol készítő versenyt hirdetett, melyre 28 pályamű érkezett, melyekből később kirakatkiállítást rendeztünk.

A Mikulás idén is leereszkedett a Református templomból, de idén a megszokottól eltérő módon egy gyönyörű háttér előtt lehetett vele fotózkodni.

 A város adventi koszorújának gyertyáit a helyi egyházközségek képviselői gyújtották meg minden vasárnap, minden hétvégén adventi hangversenyt tartottunk, Manóműhely kézműves házunk minden hétvégén, illetve az ünnepek között is várta foglalkozással a gyermekeket.

Az újdonságként megjelenő óriáskeréknek hatalmas sikere volt.

A két ünnep közt zajló QR-kódos Karácsonyi Kalandséta játékot hirdettünk 10 helyszínnel, sok év kihagyás után újra megszerveztük a Városi szilvesztert, amire egész estés programsorozattal készültünk.

A karácsonyfa díszítése és a fotófalnál kiállított madár Szűcs Anita keze munkája. A Szabadság tér ünnepi fényeit a VÁRVAG Nonprofit Kft.-nek köszönhetjük. Külön köszönet jár a Dél-Pest Megyei Szuperinfónak és a Hobbi áruháznak a karácsonyfákért, Petrovai Tamásnak az ajándékcsomagokba szánt édességekért, az óriáskereket üzemeltető Féder Eriknek az ajándékjegyekért, illetve a Kossuth Művelődési Központ munkatársainak a 3 további karácsonyfáért, az ajándékokért és a csomagok összekészítéséért!” – számolt be a Kossuth Művelődési Központ csapata.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...