-1.6 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Áder János a Bácsvíz-nél

A hosszú távon megvalósuló színvonalas szakmai munkavégzés elismeréseként értékelik a BÁCSVÍZ Zrt-nél, hogy 2022. április 20-án – a Föld Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan – Áder János köztársasági elnök látogatást tett a cég kecskeméti üzemirányító központjában. Az államfőt Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt elnök-vezérigazgatója kalauzolta, valamint jelen volt a találkozón Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere.

A látogatás során az államfő bepillantást kapott a kecskeméti közműves vízellátás létrejöttének és fejlődésének történetébe, a víztisztítás folyamataiba, illetve a 2019-ben átadott irányítóközpont működésébe.

Áder János a látogatását követő sajtótájékoztatón emlékeztetett: ahhoz, hogy az a természetes mozdulat, amelynek során megnyitjuk a csapot és iszunk egy pohár vizet természetes is maradjon, számos kutat kellett fúrni, a hálózat üzemeltetése, illetve karbantartása pedig számos ember munkáját igényli az év minden napján és a nap minden órájában, de ezen kívül fejlesztésre és innovációra is szükség van – sorolta.

Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztató után a közmédiának elmondta: cégük három megye 58 településén mintegy 350 ezer ember vízellátását biztosítja.

Forrás: hirös.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...