13.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Gyakran ismételt kérdések az arcszérumokkal kapcsolatban

Manapság egyre többen térnek át a tudatos bőrápolásra, melynek része a hidratáló krémek melletti egyéb termékek – például arcszérumok, maszkok, fényvédők – használata is. A szérumokat viszont még mindig sokan rosszul alkalmazzák, ezért vegyük sorra, hogy milyen kérdések merülnek fel a leggyakrabban velük kapcsolatban!

 

Az arckrém és az arcszérum ugyanaz, csak más az állaga?

 

Nem. A szérum és a krém két teljesen különálló termék, ennek megfelelően a megjelenése és az összetétele is jelentősen különbözik.

 

Míg a krémek általában krémes állagúak, fehéres színűek, és tégelyben vagy tubusban kaphatóak, addig a szérumok folyékonyak, áttetszőek és pipettás üvegcsében vagy pumpás flakonban kerülnek forgalmazásba. 

 

Ezt láthatjuk a Helia-D webáruházban kapható Geek&Gorgeous szérumok esetében is. Tehát már ránézésre is egyszerű őket megkülönböztetni egymástól.

 

Az összetevőket illetően pedig a legfőbb eltérés, hogy a szérumokban nagyobb mennyiségben vannak jelen az aktív hatóanyagok, ezért eljutnak a bőr mélyebb rétegeibe is, tehát látványosabb hatást produkálnak. 

 

A hidratálókrémet lehet arcszérummal helyettesíteni?

 

Erre a válasz megintcsak egy határozott nem. Ezeket a készítményeket nem a hidratálók helyett, hanem mellett kell használni! Ugyanis általában nem a nedvességpótlás az elsődleges feladatuk, de a bőrnek szüksége van arra, hogy hidratáló hatású összetevőkkel is kényeztessük. 

 

Mikor és hogyan használjuk őket?

 

A szérumok csak akkor tudják kellőképp kifejteni a hatásukat, amennyiben tiszta bőrre visszük fel őket. A rutinban tehát mindenképp az arctisztítás után alkalmazzuk! A terméket száraz bőrre vigyük fel!

 

A pipettából cseppentsünk egy keveset a kezünkbe, majd oszlassuk el a bőrön, de ha úgy kényelmesebb, akkor közvetlenül az arcunkra is csepegtethetjük! Ami fontos, hogy szembe ne kerüljön! Várjuk meg, amíg a szérum beszívódik, és csak ezután vigyük fel a hidratáló krémet vagy a sminket!

 

Azt pedig a szérum összetevői határozzák meg, hogy milyen gyakran érdemes őket használni. Egy erősebb retinolos készítményt például elég heti 3-4 alkalommal, míg egy C-vitaminos vagy hyaluronsavas terméket akár naponta kétszer is felvihetünk a bőrünkre.

 

Mekkora mennyiséget használjunk? Lehet egyszerre többféle szérumot is alkalmazni?

 

Mint említettük, a szérumok összetétele sokkal koncentráltabb, ezért egy-egy alkalommal csupán pár cseppre van szükség belőlük, nem kell annyit felvinni, hogy “tocsogjon” a bőrünk tőle. Sőt, bizonyos típusokból (ilyen például a retinol) nem is ajánlott, ugyanis nagyobb mennyiségben irritálhatja a bőrt.

 

Ha többféle bőrproblémával is küzdünk, akkor természetesen mindegyikre használhatunk külön-külön szérumot. Így megoldható, hogy például egyszerre csökkentsük a ráncokat, halványítsuk a pigmentfoltokat vagy nyugtassuk az érzékeny bőrt. 

 

Egy rutinban viszont ne alkalmazzunk két-háromnál több szérumot, ha azonban sokfélét használunk, akkor osszuk el úgy, hogy néhányat reggel, a többit pedig este visszük fel!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...