12.2 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Vég Zsombor bronzérmes a budapesti Grand Slamen

A 100 kilogrammos Vég Zsombor bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadal vasárnapi záró napján.

A Ceglédi VSE 20 éves reménysége a 100 kilós Vég pályafutása első World Tour-érméért a dán Mathias Madsennel szállt szembe. A 23 éves ellenfél legnagyobb eredménye két világkupa-bronz volt. Előzőleg már háromszor összecsaptak kisebb vagy korosztályos viadalokon, ezek közül a ceglédi versenyző kettőt megnyert. A negyedik csata három percig tartott, amikor a 20 éves magyar kedvenc technikájával, a belső combbal megdobta riválisát és ipponnal nyert.
„Egyre többet gyakorlom az ucsimatát, falnál is, egyedül is, de ellenfeleket is felrugdosok vele – mondta az MTI-nek mosolyogva Vég Zsombor. – A dán sráccal már sokszor találkoztam versenyen és táborban is, de két másik technikát szoktam ellene használni. Most kicsit megleptem őt, és remekül sikerült. Előtte amikor a vigaszágon nyolc másodperccel a vége előtt vazaarit ítéltek a georgiainak, akkor kicsit kivoltam, és kezdtem fáradni is, de aztán visszavonták az ítéletet, és én sem éreztem vazaarinak” – jelentette ki hozzátéve, megy tovább lendületből és a jövő héten Zágrábban is tatamira lép.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...