13.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Elmarad a tűzijáték Cegléden

Mint arról írtunk, Dr. Csáky András polgármester lakossági véleményeket kért közösségi oldalán az augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatban, ahol többszázan fejezték ki nemleges véleményüket a tűzijátékról. A frakcióvezetőkkel történt egyeztetést követően úgy döntöttek, hogy az idei esztendőben eltekintenek a tűzijátéktól. A polgármester újabb bejegyzésében így írt: „számomra elsősorban környezetvédelmi és állatvédelmi szempontból lényeges a kérdés, de az a közel egymillió forint, melyet ezzel a döntéssel a költségvetésnek megtakarítunk sem lényegtelen. Van fontosabb helye ennek a pénznek.”

Törökszentmiklóson is felmerült, hogy jelen helyzetben szükséges-e fényes rakétákat a sötét égboltra fellőve azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van körülöttünk – írta meg a Magyar Narancs. És egyáltalán szükség van-e ilyen körülmények között haszontalan kiadásokat vállalni.Az egyöntetű válasz az volt, hogy nem, írta a város polgármestere közösségi oldalán. Markót Imre hozzátette, az idei Szent István-napi tűzijáték korábban elnyert pályázatban valósulna meg, amit lehetőségük van módosítani. Így idén Törökszentmiklóson nem fognak tűzijátékkal ünnepelni. A tűzijátékra tervezett 1 millió forintot annak a több 10 milliós többletkiadásnak a mérséklésére fordítják, ami a város óvodáinak, szociális és közintézményeinek, a közvilágításnak az augusztus 1-től jelentősen megemelkedő közüzemi díjait teszi ki.

Hasonlóan járt el Kunszentmárton első embere is. Wenner-Várkonyi Attila megjegyezte, a folyamatok már elindultak, így a szolgáltató a szerződéses összeg (ez 510 ezer forint) felére már most jogosult. Ez jelen esetben 255 ezer forint. A képviselő-testület döntési helyzetben van, ezért kíváncsi a lakosok véleményére.

Szolnokon az ellenzék azt javasolja, hogy ne legyen ünnepi tűzijáték. Még itt sincs döntés erről. Jászberényben kényelmes helyzetben vannak, mert eddig sem volt, és így most sem lesz.

A Szolnok közeli Tószegen sem lesz égi látványosság augusztus 20-án. Mint Gyuricza Miklós polgármester közölte, a képviselő-testület döntött erről. Hozzátette, szerinte az előttünk álló (sokak számára tényleges megélhetési gondokat is eredményező), nehéz időszakban nincs létjogosultsága még úgyis, hogy a tűzijáték költsége nem érte el a félmillió forintot. Így a döntésüket nem gazdasági megfontolásból, hanem jelképesen, gesztus értékkel hozták meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...