1.5 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

Gőzös Cegléden

Régi gőzmozdonnyal találkozhatott szeptember 3-án, aki Cegléden a vasútállomásra kilátogatott 10 óra előtt néhány pár perccel. A vonat a 424. sorozatú gőzmozdonnyal az élén közlekedett. 2022.09.01-én ünnepelte a Budapest – Szolnok vasútvonal (mint Magyarország 2. gőzvontatású vonal) üzembe helyezésének 175. évfordulóját. Ennek alkalmából a szerelvényben közlekedett a 2020-ban újjáépített Ereklyeszállító kocsi, melynek fedélzetén koronaőrök kíséretében a magyar korona hivatalos másolata is Szolnokra utazott, néhány percig pedig Cegléden is tartózkodott.

Fodor Gábor tankerületi igazgató kislányával nézte meg a gőzöst. „Ma megelevenedett a gyermekkorom. A 424-es gőzmozdony húzta mindig azt a vonatot, amely nagyapámhoz vitt nyaranta Sárvárra. (60-as, 70-es évek.) Mikor megtudtam, hogy ma erre jár egy 424-es, lányommal együtt siettünk a ceglédi állomásra, és íme méltóságteljesen bepöfögött a nagy monstrum, amire egész gyerekkoromban félelemmel vegyes tisztelettel tekintettem. „Száll a 424-es…” Cseh Tamás ikonikus dala cseng a fülemben, aztán „ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad…” – számolt be Fodor Gábor a közösségi oldalán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...