-2.9 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

600 kilogrammnyi föld temette maga alá

Építési munkák közben életét vesztette egy ember – vádemelés A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, akinek foglalkozási szabályszegése hozzájárult egy munkás halálához az építkezésen.
A vádirat szerint egy ceglédi sportpályán 2020 júniusában építkezés zajlott. Az ott dolgozók az elkövető utasítása alapján végezték a munkájukat. Az elkövető felelt azért is, hogy az építkezésen folyó talajkitermeléssel is járó alapozási munkálatokat biztonságosan végezzék el. Az alapozási munkákhoz kiásott árkot azonban nem a talajszerkezetnek és az előírásoknak megfelelően készítették el, így a lehetséges beomlás ellen nem volt kellően biztosítva. Az árok ellenőrzése és az esetlegesen szükséges intézkedések megtétele az elkövető feladatkörébe tartozott.
A kiásott gödörben végezett szerelési munkálatokat a sértett férfi, amelynek során a nem előírásszerűen elkészített és biztosított munkagödör egy hosszabb szakaszon beomlott. A gödörben tartózkodó sértettre mintegy 600 kilogrammnyi föld zuhant.
Ekkor a munkatársai – köztük az elkövető is – próbálták kézzel kiásni a sértettet és elsősegélyben részesíteni. Ezzel párhuzamosan mentőt is a helyszínre hívtak.
A lezúduló föld azonban olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a sértett életét már nem lehetett megmenteni.
Az elkövető ellen a Ceglédi Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.
Pest Megyei Főügyészség – A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...