22.6 C
Cegléd
2024. június 23. vasárnap
spot_img

Kontrasztkiállításon voltunk

Az első kontrasztot a születés csodája és az abortusz alkotja. Az abortuszok száma 1956 után nőtt meg jelentősen, mert ekkor engedélyezték először államilag a terhesség megszakításának műveletét. Nekem az a véleményem erről, hogy az ember fogantatásának pillanatától kezdve emberi lény, akinek természetes emberi joga van a méhen belüli fejlődéshez és a megszületéshez. Egy ártatlan senkinek nincs joga halálra ítélni, mert nem a test mérete dönti el, hogy ember-e valaki. Az utóbbi időben a család tekintélye jelentősen leértékelődött. Ennek a végkifejletnek oka, hogy a mai fiatalok nem akarnak családot, nem akarnak gyereket, de az is lehet ők maguk is egy olyan családban nevelkedtek fel, ahol a szülők nem a családalapítást tartották a legfontosabb eseménynek az életükben.
Másodízben a példaképek és a családon belüli erőszak ellentmondása került terítékre. Magyarországon legalább egymillió nőt és a hozzájuk tartozó gyerekeket érint ez a probléma, de legtöbbször tagadás és hallgatás veszi körül mindezt. Ez nem meglepő, hiszen a bántalmazottak félnek, a kívülállók pedig a bántalmazottakat hibáztatják, ami fenntartja, sőt megerősíti az erőszakot. A nők általában azért tűrik a párkapcsolaton belüli erőszakot, mert úgy érzik, a gyerekeiknek szüksége van apára, és egy erőszakos apa is több a semminél, vagy kötelezve érzik magukat a házassági eskü által, vagy elhitetik magukkal, hogy majd idővel megváltozik a szeretett férfi, vagy egyszerűen tagadják a kiábrándító valóságot. A titkolózásban az is közre játszik, hogy a sértett a szégyenérzet, a bűntudat, a félelem, az érzelmi zsarolás vagy az anyagi függőség miatt nem képes lépni vagy segítséget kérni.
A harmadik pont a szabadság pótszerek nélkül és a szenvedélybetegségek ismertetését szolgálja. A szenvedélybetegek alaptörvénye a hozzászokás, mert hozzászokni a jóhoz, az izgalmashoz nem nehéz. A kiállításon megismerkedhettünk Karesz megrázó történetével is. Hihetetlenül megérintett a videó, ami az életéből lett összevágva. A függők általában csekély önbizalommal rendelkeznek vagy valamilyen szociális problémával küzdenek. A szenvedélybetegek félnek szembenézni a problémákkal és lusták ahhoz, hogy megtegyék, amit kell, vagy túl nagy elvárásai vannak az élettel szemben, ezért folyamodtak a különféle pótcselekvéseikhez. A szenvedélybetegségekhez sorolhatjuk az alkoholfüggőséget, a játékszenvedélyt, az evéskényszert, a nikotinfüggőséget, a drogfüggőséget és a munkamániát.
A következő téma a házasságkötés és a válás. Mindenkinek hiányozhat olykor néhány dolog a házastársból, tökéletes ember nincs. Az a bizonyos harmadik személy a párkapcsolatban azért léphet színre, mert a hiányérzet már fennáll és lehet, hogy benne épp az van meg, ami a házastársból hiányzik. Ebből lehet komoly tévedés is, mert belőle pedig lehet, hogy éppen az fog hiányozni, ami a házastársban megvan. Nancy Anderson a házastársi hűségről és hűtlenségről szóló könyvében a házasságon belüli őszinteségre hívja fel leginkább a figyelmet. Nancy a házasságtöréshez vezető utat négy szakaszra osztotta fel. Az első szakasz az őrizetlen gondolatoké. Még semmi rossz nem történt, de már felmerül a lehetőség. A második szakasz az őrizetlen érzelmeké. Ebben a szakaszban elszabadulnak az érzelmek, érzelmi kapcsolatot építünk ki a másikkal. A harmadik szakasz az őrizetlen szavaké. Ebben a szakaszban elkezdődik a valóságos tiltott kapcsolat. Csak bókokból, apró megjegyzésekből áll a beszélgetés, de előkerülhetnek a házastársra vonatkozó negatív megjegyzések is. A negyedik szakasz az őrizetlen testé. Ebben a szakaszban válik fizikaivá az érzelmi házasságtörés.
Az ötödik ellentétpár a hazaszeretet és a kozmopolitizmus. A hazaszeretet a nemzet tagjai közti vérségi kulturális, történelmi, nyelvi viszony összetartó ereje, időtlen idők óta minden nemzet sajátja. A hazaszeretet nem sovinizmus vagy gyűlölet, befolyással van a művészetre, nélküle nincs korrekt politikai vezetés. A hazaszeretet a hazához, annak földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez. A hazaszeretet erős kontrasztot képez a kozmopolitizmussal, ami egyenlő a világpolgársággal. A világpolgárság nem saját haza, hanem az egész emberiség érdekeit szem előtt tartó felfogásmódot jelenti.
A hatodik szobában az öngyilkosságot állították szembe a céltudatos élettel. Sajnos volt már példa öngyilkossági kísérletre a baráti társaságomban. Nagyon oda kell figyelni az árulkodó jelekre, még mielőtt megtörténhetne a baj. Az öngyilkosság ritkán egy pillanat elhatározásának következménye. Mielőtt valaki kioltja az életét általában fellelhetők az arra figyelmeztető jelek. Szokásos figyelmeztető jel lehet depresszió, magába fordulás, felelőtlen magatartás, ügyek lerendezése, jelentős változás a viselkedésben, beállítottságban illetve megjelenésben, jelentős veszteség vagy mértéktelen drog és alkoholfogyasztás. Általában a depresszióra, szorongásra hajlamos emberek folyamodnak az öngyilkossághoz. Ne féljünk segíteni azoknak, akik rászorulnak, mert lehet, hogy egyetlen beszélgetéstől képesek lesznek felébredni és reálisan gondolkodni. Lépjünk közbe, mielőtt még nem késő!
A hetedik szoba a megváltásé. Itt egy videót láthattunk, amiben az apuka feláldozza a saját gyermekét azért, hogy megmentsen más embereket. Volt szó Istenről, ki egyszülött fiát adta azért, hogy mi élhessünk.
A nyolcadik szoba a csend szobája. Itt végiggondolhattuk magunkban a hallottakat, látottakat és miután ezt megtettük bátran beszélhettünk a kiállítást követő gondolatainkról, érzéseinkről. Nekem nagy szükségem volt erre a szobára, hogy egy kicsit emésszem a dolgokat, ugyan is teljesen kikészültem ettől a kíméletlen őszinteségtől. Nem volt itt semmi puhítás, csak a kőkemény igazság.
Ez a kiállítás elsősorban elgondolkodtatja, és igyekszik pozitív döntésre segítenie a látogatókat. Mindenkinek ajánlanám tizennégy éven felül, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy megtudja az igazságot, még akkor is, ha ez fájdalmas.

A kiállítás megtekinthető Budapesten, a Pozsonyi út 58. alatti Református Templomban hétköznap 9-15 óráig ingyenesen, bejelentkezés: www.kontrasztkiallitas.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Visszatért Peller Károly zaklatója: a feleségének adja ki magát

Peller Károlyt közel 10 éve üldözi zaklatója, K. Hajnalka....

Kick-boksz sikersorozat

Június 14-én Bogdán Vencel a 29. Budapesti kick-box világkupán...

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...