Somos Gyula gyűjteményes kiállítását néztem meg, immáron hetedszer és vettem észre egyre újabb olvasatait sokrétű festményeinek. Az Uránia Huszárik termében láttam Jankovics Marcell több évtized után elkészült rajzfilmjét, az Ember tragédiáját. Korábbi munkáival nem tudom összehasonlítani, a mű komolysága miatt. Egyáltalán semmivel nem tudom összehasonlítani. Azóta is a hatása alatt vagyok, pedig aznap este még két „mozit” láttam: a Berlin Calling, Paul Kalkbrennert új albumának készülte közben mutatta meg, bizonyítva, hogy az alkotói folyamat a könnyű műfajban is felőrölheti, de akár újra is építheti a személyiséget. A MTV2 éjszakai filmje, a Bibliotheque Pascal az élet elviselhetetlen racionalitását oldotta meseszerűvé, Hajdú Szabolcs rendezésében. Utóbbinak hajnali egykor lett vége, de sem fáradtnak, sem kimerültnek nem éreztem magam. Inkább erőt adott a „Hommage á Benedek Péter” anyagának diákmunkákkal való kiegészítéséhez. Girst Ádám, a CAE Képzőművész szekciójának, valamint Benedek Péter Rajzkörének segítségével Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Líceum Galériájába juttathattuk az anyagot, ahol Imets László aligazgató, művésztanár nyitotta meg a koncepciózus tárlatot, csupa önarcképet. A „ceglédi művészvilág” képes bemutatásának köszönhetem, hogy én is részt vehettem a Kossuth Gimnázium Leánykarának csíki koncertjein, a szépséges éneküket élvezhettem ódon templomokban és a március 15-i ünnepségen.
Fülemben zúg a „Dal születése”, vagy a „Jó szánút, jó fejsze”… Mindezt nemcsak hallom, de látom és szinte érzem, ahogy a fenyőág érinti homlokom.
Kerek
