Ki volt Pintér Jenő? A két barátjával (Baros Gyula, Horváth János) megalapított Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata, az Irodalomtörténet 1941. évi harmincadik száma a nekrológ elején (1940. november 7-én halt meg Budapesten) így összegzi életművét: Pintér Jenő bölcsészdoktor, egyetemi címzetes, nyilvános, rendes tanár, nyugalmazott királyi tankerületi főigazgató, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi Társaság rendes tagja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. – Cegléden született. Az Ó-plébánián a Kereszteltek Anyakönyvének VIII. kötetében ez áll: 1881. január 25-én született Jenő, Pál és Szabó Imre káplán keresztelte meg, január 30-án. A szülők, keresztszülők rovatban egy-egy név szerepel. Az édesanya, Pintér Mária iparos és Horváth Julianna hajadon, keresztszülő. Lakcím: III. ker., 363. sz. Cegléden még nem lévén gimnázium, középiskoláit Budapesten és Lőcsén végezte. Tanári és bölcsészdoktori diplomát Budapesten szerzett. Öt évig a jászberényi gimnáziumban tanított, majd 1910-ben a fővárosban helyezkedett el. Még egyetemista volt, amikor 20 éves korában úgy érezte, meg kell írnia a magyar irodalom történetét. 1907-ben, hatévi munka után adta be az MTA pályázatára, s nagyon rangos elismerést kapott, a Semsey-díjat. Későbbi munkássága során mindig ennek a bővítésén dolgozott, s halála előtt már hét kötet látott napvilágot, kettő kéziratban maradt. Szerb Antal idézett értékelésében így méltatja a nagy művet: „Összefoglaló ismertetései, és bibliográfiája nélkül nem lehet elindulnia az irodalomtörténeti kutatónak. Pintér könyvében nem az a legfontosabb, amit az alkotásokról mond; a kutatónak nincs is erre szüksége, a műveket úgyis el kell olvasnia, és magának kell véleményt formálni róluk; Pintér könyvének értéke az, hogy összefoglal mindent, amit a művekről írtak, a mű vagy a kérdés teljes irodalmát. Ebben az összefoglalásban rejlett különös tehetsége. Mindent ismert, amit ismerni érdemes, és tökéletesen értett hozzá, hogyan kell a nagy irodalomtörténeti halmazból kiragadni azt, ami lényeges, érdekes és használható.”
1914-16 között a háborúban szolgált. Balázs Béla Lélek a háborúban (1916. Kner) c. naplójában azt írja:” A szabadkai katonai magazinban Pintér Jenő dobálta nekem egy emelvényről a bakancsot, borjút, derékszíjat. Igen, az irodalom-történész Pintér Jenő, aki kollegám volt, mikor elsőéves tanár voltam.” 1919-től „Budapest székesfőváros tankerületi főigazgatója” húsz évig, miközben a pesti egyetemen, rövid ideig a Kolozsvárról áttelepült szegedi egyetemen is tanított. József Attilával a Werbőczy gimnáziumban találkozott 1923. december 13-án, érettségi elnökként. Dr. Tóth Ferenc irodalomtörténész így tud erről: „Attila a hatodik osztályban jeles tanuló volt. Ezt követően elhatározta, hogy a hetediket és a nyolcadikat összevonva, egy év alatt végzi el. Nem volt ideje felkészülni, ezért inkább Pesten próbálkozott a Werbőczy gimnáziumban, ahol Pintér Jenő neves irodalomtudós előtt vizsgázott. Kemény Zsigmond regényeiből felelt, de mivel a próza nemigen vonzotta, gyengén szerepelt. Mentő kérdésként Arany balladáit kapta. Amikor a Tengeri-hántást kellett megneveznie, Attila kukoricafosztásról beszélt, hiszen Makón ezt így mondták. Végül mégis sikerült levizsgáznia.” Hét év múlva találkoztak újra, de most már a sajtó hasábjain, amikor Pintér Jenő irodalomtörténetét „vizsgáztatta” József Attila. „Mielőtt befejezném e testes mivoltában hézagpótló mű részletezését – írja az Előőrsben -, megállapítom, szerzőnk mégsem közveszélyesen tehetségtelen, mégsem állíthatom, hogy egy fikarcnyit sem konyít, könyve után ítélve, szakmájához.” Aztán felidézi, hogyan minősíti Móriczot Pintér: „A magyar lélek nem üdül, hanem elkeseredik az ilyen művek olvasásakor.” De ha tévednék és szerzőnk nem saját művére vonatkoztatná ezt a tételt, úgy fölvilágosítom, hogy Móricz műveinek olvasásakor a magyar lélek nem a mű, hanem a műben megmutatkozó valóság miatt keseredik el, azon valóban nem üdülhet.” 3)
Az életrajzi lexikonok szerint irodalomtörténeti munkásságát konzervatív szemlélet, nacionalista felfogás jellemzi, szakszóval pozitivista. Nem foglalkozott mélyrehatóan szellemi áramlatokkal, leginkább a pontos adatgyűjtés érdekelte. „A művet még sokáig fogjuk használni, kétségtelenül – az ember, jóságos, baráti és emberi lényével, mindig velünk marad” (Szerb Antal). Sírja a Fiumei úti (Kerepesi) temető 34-es parcellájában található. (34-1-62)
1) Szerb Antal: Pintér Jenő. Nyugat 1940. 12. szám.
2 ) Felavatták Pintér Jenő síremlékét.– In.: Pesti Hírlap. 1942. szept. 22. 4. p.
3) József Attila összes tanulmánya és cikke (magyar-irodalom.elte.hu)
