16.8 C
Cegléd
2024. június 16. vasárnap
spot_img

Emlékeink a jövő záloga

A program részét képezi túlélőkkel folytatott életinterjúk készítése, publikálása.
A diákok Irving Roth könyve alapján plakátot készítenek a témához, melyet az utolsó ünnepélyes záró szakkörünkön állítunk ki iskolánkban.
A tanév során ellátogattunk már a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, ahol diákjaink interaktív tárlatvezetéssel megtekintették a múzeum állandó kiállítását.
Két előadót is fogadtunk, fogadunk a témában: Pécsi Tibor történész az embermentőkről tartott előadást, majd április 18-án 13:30-tól Heindl Péter történész, a Gandhi Gimnázium egyik alapítója lesz vendégünk, ő a cigányság mai helyzetéről beszél majd.
2012. április 17-től 23-ig iskolánk ad helyet az Auschwitz album vándorkiállításnak. A város iskolái előzetes egyeztetés alapján diák-tárlatvezetők segítségével szintén megtekinthetik a kiállítást. A kiállítás megnyitója 17-én, kedden 10:35-kor lesz.
Tavaly már az Izrael-hét során sikerült videokonferenciás beszélgetést folytatnunk Shiri Zsuzsával a Magyar Rádió jeruzsálemi tudósítójával. Idén Irving Rothtal a Bondi’s Brother (Bandi öccse) című könyv Auschwitzot túlélt, de bátyját elvesztett szerzőjével lesz alkalmuk beszélgetni diákjainknak angol nyelven. Irving Roth jelenleg az Egyesült Államokban, Long Islanden él.
A program záró szakkörét május 23-ára terveztük, ekkor kerül sor a diákok művészeti projektjének bemutatójára és a szakkör legaktívabb tanulóinak jutalmazására.
A programban aktívan, sikeresen résztvevő három tanuló egyhetes történelmi táborozáson vesz majd részt a programban résztvevő iskolák diákjaival együtt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

274 milliót ad a kormány a kórház vizesblokkjaira

A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi...

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a...

Életmű díj

Nagy megtiszteltetés érte a ceglédi fotóséletet: a Magyar Fotóművészek...

Egy ceglédi vagon életútja

Az élet néha érdekes meglepetéseket produkál, olykor olyan helyeken...

Jakab István Csáky Andrásról

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán Jakab István, a Ceglédi Roma...