18.6 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Melyik gyermekem szeretetnyelve?

Fontos tudni, hogy a szeretetnyelvek nincsenek kőbe vésve. Miközben megpróbáljuk felfedezni a gyermekünkre jellemző kifejezésmódot, tudnunk kell, hogy személyiségfejlődésének egyéb vonatkozásaihoz hasonlóan a szeretet kifejezésében is többféle fokozaton és változáson megy keresztül. Ahogyan a hobbija vagy tanulmányai területén, úgy a kapcsolatteremtésben is kísérletezik. Lehet, hogy különböző nyelveket használ a szeretet kifejezésére illetve elfogadására. Kerüljük a beskatulyázást és igyekezzünk lépést tartani változásaival.

Akinek kamasz gyermeke van, semmihez sem hasonlítható feladattal találja magát szemben. Mivel a tinédzserek olyan sok változáson mennek keresztül, gyakran szeszélyesek a szeretet megnyilvánulásaik is. Ebben a nehéz életszakaszban sok tizenéves nem tudja pozitívan fogadni a szeretet megnyilvánulásait. Talán a testi érintést viselik legjobban, azt is csak akkor, ha nem tart sokáig. Ki kell használnunk minden alkalmat, hogy – elsősorban saját szeretetnyelvükön – tudtukra adjuk szeretetünket.

Az alábbi szempontok segítségünkre lehetnek gyermekünk elsődleges szeretetnyelvének felismerésében:

1.       Figyeljük meg, hogyan fejezi ki szeretetét irántunk

A gyermek saját szeretetnyelvén kommunikál legkönnyebben. Ez különösen a kisebbekre jellemző, akik gyakran azon a nyelven fejezik ki szeretetüket, melynek kifejezéseire leginkább vágynak. Ez a megfigyelés leginkább öt- és tízéves kor között lehet eredményes.

2.       Figyeljük meg, hogyan fejezi ki mások iránt érzett szeretetét

Ha gyermekünknek az ajándékozás a szeretetnyelve, túláradó örömmel fogadja a meglepetéseket és szeretne másokat is részesíteni ebben az örömben, mivel feltételezi, hogy a figyelmességnek ezek a megnyilvánulásai másokból is ugyanazt az érzést váltják ki, mint belőle.

3.       Figyeljük meg, mit kér leggyakrabban

Ha gyermekünk gyakran kérlel, hogy játsszunk és sétáljunk vele, vagy üljünk le és olvassunk neki mesét, akkor valójában minőségi időre vágyik. Azt kéri tőlünk, amire érzelmileg leginkább szüksége van, nevezetesen figyelmünket.

4.       Figyeljük meg, mire panaszkodik leggyakrabban

Ha a gyermek közvetlen kérés helyett inkább hiányérzetének ad hangot, panaszaiban felismerhetjük a minőségi idő iránti vágyát.

5.       Adjunk gyermekünknek választási lehetőséget

Tegyük gyermekünk számára lehetővé, hogy válasszon két szeretetnyelv között. Több héten át jegyezzük fel gyermekünk választásait. Ha ezek többsége egy bizonyos szeretetnyelv köré csoportosul, valószínűleg választ kapunk a kérdésünkre.

Bármelyik is legyen gyermekünk elsődleges szeretetnyelve, mindegyiket meg kell tanulnunk.

Ha ez sikerül, bár az különbözik sajátunktól, az önzetlenség és a szolgálat mintáját állítjuk elé. Amikor mind az öt nyelven beszélünk gyermekünkkel, arra tanítjuk, hogy ő is többféleképpen fejezze ki szeretetét és egyre érzékenyebben reagáljon mások szükségleteire.

Szülőként mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a szeretetnyelvek megtanulása érési folyamat eredménye, a felnőtté válás pedig lassú, fájdalmas és gyakran nehéz utazás. Ha mi magunk többnyelvűvé válunk, hozzájárulunk ahhoz, hogy gyermekeink is megtanulják mind az öt módon kifejezni és elfogadni a szeretetet, és képesek legyenek szoros és bensőséges emberi kapcsolatokat kialakítani.

 

Hortiné Márkus Zsuzsanna tanítónő

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...

Magyar bajnok négypróbában

Szalisznyó Zsombor – a Ceglédi VSE atlétája- magyar bajnoki...