22.5 C
Cegléd
2024. június 16. vasárnap
spot_img

Új fejezet kezdődött a labadarúgásban

1945-ben a CVSE mellett az akkor 70 éves múltra visszatekintő CISE (Ceglédi Iparos Sport Egyesület) is gyorsan talpra állt. Első teendőik közé tartozott, hogy saját pályát építsenek. A Földigénylő Bizottságtól kaptak is nyolcholdnyi területet a gerjei vasúti megálló mögött (emlékeztetőül, akkoriban a várost átszelő normál nyomközű vasútvonal mellett). 1946-ban már itt játszott a CISE, de ők egy év múlva beolvadtak az újonnan alakult, a város által is támogatott Kossuth SE-be. Ez a pálya a Malomtó széli létesítményhez hasonlóan a város tulajdonába ment át, majd miután gyeptéglázták, a Közúti Gépjavító Vállalat által működtetett Építők Sportköre kapta meg. A vállalat egészen 1969-ig gondozta és fejlesztette a bázist. Ekkor a honvédség kezelésébe került a létesítmény és a HM támogatásával modern sportkomplexum bontakozott ki néhány év alatt.
A verseny- és tömegsport korszerű kiszolgálójává nőtte ki magát a gerjei „stadion”. Itt nemcsak a katonák igényeit elégítették ki, de a városban működő különböző sportágak is otthonra találtak. Elkezdődött egy modern 50 méteres uszoda építése is, de az már nem valósulhatott meg (erről a sokáig meglévő kabinsor is árulkodott…).
Ami a kezdeti időszak minőségi labdarúgását illeti, az előbbiekből következően átrendeződtek az erőviszonyok. 1945-ben a CVSE-t és a Kossuth SE-t is a KÖLASz I. osztályba sorolták be. A Kossuth SE 1945. április 8-án játszotta első mérkőzését a Nagykőrösi Munkás SE ellen, majd júniusban már találkoztak a CISE-vel és a Vasutassal is. Az első helyi bajnoki rangadón a Kossuth SE 1:0 arányban legyőzte a Vasutast.
A Kossuth SE a következő összeállításban állt fel az első mérkőzésén: Bogdán – Jándi, Oldal – Füle, Sós, Tóth – Bolcsó, Bujáki J.,Reznák, Marton és Lázár. Ebből a csapatból a korábbi vasutas játékosok visszatértek anyaegyesületükbe.
A bajnoki „ranglétrán” azonban a Kossuth SE jobban robogott, mint a Vasutas. 1949-ben bajnokok lettek az NB III-ban és feljutottak a második vonalba. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy közben a CVSE folyamatosan erősödött a MÁV támogatásával, sőt néhány évvel korábban – 1946-ban – akár az NB I-be is feljuthattak volna, a frissiben kiirt osztályozókon. Legyőzték a Szolnokot, majd a Vácot is, de a Kaposvárral már nem bírtak, így is az NB II-be jutottak. A Vasutasnak 1945-ben a következő volt a játékos kerete: Gyér, Juhász, Sós, Deli, Jándi, Darányi, Bujáki II., Reznák, Veres, Bolcsó, Bujáki I., Elekes, Fodor, Vass, Nagy, Várkonyi, Újvári és Gombai.
A város azonban hosszabb távon nem bírt két „jó” csapatot fenntartani és miután a Kossuth SE-ből átmenetileg Szakszervezeti SE lett, 1951-ben fuzionáltak. Az NB II-ben a Vasutas név alatt folytatták a szereplésüket és az első bajnoki találkozón a következő csapat futott ki a pályára: Madarasi – Füle, Fodor, Darányi – Gyikó, Baranyi – Elekes, Halász, Várkonyi, Gyura, Pázsit.
A történet tehát folytatódott és sok szép sikert tartogatott a későbbi évtizedekben. A hétvégeken – NB II-es mérkőzéseken – rendre megtelt a Malomtó-széli pálya, ahol az állóhelyek mögött a kerítésen is „lógtak” a nézők. A vasúti kihúzóban pedig az un. „tartalék” mozdony szerelvényén is szurkoltak a hazai csapatnak a szolgálatban lévő kollegák. Ebben az időszakban vasárnap délutánonként gyakran több ezer néző előtt zajlottak a találkozók. Egy-egy rangadóra pedig különvonaton vitték a hűséges szurkolókat. Ja kérem – más világ volt e tekintetben is.
A 100 éves ceglédi labdarúgás történetét taglaló írásaink befejező részét a következő számunkban olvashatják.
Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

274 milliót ad a kormány a kórház vizesblokkjaira

A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi...

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a...

Életmű díj

Nagy megtiszteltetés érte a ceglédi fotóséletet: a Magyar Fotóművészek...

Egy ceglédi vagon életútja

Az élet néha érdekes meglepetéseket produkál, olykor olyan helyeken...

Jakab István Csáky Andrásról

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán Jakab István, a Ceglédi Roma...