23.2 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

Legjobb utánpótláskorú asztaliteniszezői versenyeztek

Nagyon jó esély volt az éremszerzésre serdülő korosztályban hiszen Czvalinga Dóra egy újonc korú játékossal került szembe-aki az újonc összevont korcsoportot megnyerte- de hadilábon állt a szerencsével,rengeteg „netces” (azaz háló majd asztalt érintő) labdát ütött ellenfele, és így 4:2-re kikapott.
Dórinak ifiben kiválló játékkal 3:1-es szettállásra és 7:2 -re is vezetett Orosházi ellenfelével szemben de gyorsan szerette volna befejezni a mérkőzést és így végül 4:3-ra kikapott.
Molnár Gergely az ifjúsági magyar ranglistavezető Lakatos Tamással az oldalán simán jutottak a döntőben ahol nagyon szoros mérkőzésen minimális különbséggel 3:2re , döntő játszma 11:9-re vesztettek az első kiemelt Szita-Ecseki duótól.
Egyéniben Gergő a párostársával játszott 4-közé jutásért,de mivel a főtábla első körében „megszenvedett” egy fiatal védő játékossal szemben (1:3-ról fordított) nem maradt erő a későbbi győztessel szemben.Eredményességben így is a Restart-Szuperinfó CVSE legjobbja volt.
 
 
Eredmények:
Leány
Újonc összevont
32-közé jutott Orosz Adrienn
 
Serdülő páros és egyéni
8-között volt Czvalinga Dóra
 
Ifjúsági egyéni
legjobb 32-ben volt Czvalinga Dóra,Gombos Bettina
 
Fiú
Újonc közepes korcsoport.
3.Velkey József
 
Újonc összevont:
8 közé jutott Velkey József
 
Serdülő
32 közé került Schmidt Máté és Velkey József
 
Ifjúsági páros
2. Molnár Gergely-Lakatos Tamás(KSI)
 
Ifjúsági egyéni
5. Molnár Gergely

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...