Új hajnal

A tél közepén albérlők költöztek a társasház egyik lakásába. Középkorú házaspár: a szolidnak, egyszerűnek látszó nő mindig sötét pulóverben, a haja rövid, rendezett, alakja a soványságig vékony. A férfi kócosan félhosszú ősz haja miatt ápolatlannak tűnik.  A résnyire nyitva hagyott ajtón néha kikukkantott egy harmadik személy is, a férfi anyja., s ha hallgatóságot talált, rögtön panaszolta: „volt szép háza, mindene, de minden odaveszett, elárverezték, mert „ezek”  csak éltek bele a világba, s azóta vándorolnak, hány, de hány helyen laktak már!”
Nehéz sors, gondolja az ember, aki hallja az élet rosszra fordulását. De csak ennyit, mert a dobozházakban élők távol akarnak maradni másoktól. Csak néhány közmondás ötlik az emlékezetbe: Több nap, mint kolbász; Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.
Leesett sok hó, múlt a tél, egyszer csak a házaspár végigkopogta a lépcsőház összes lakását, „adnának kölcsön, mert nem tudják kifizetni a lakásbérletet, csak egy hét múlva érkezik a számlájukra pénz. Lehet, hogy a férjet is újra visszaveszik a régi munkahelyére, a telekommunikációs céghez, ahonnét korábban elküldték. Meg a fiuk is segít, a turkálókban talált márkás ruhákat interneten eladja. Egy darabért a turkálós ár sokszorosát megkapja.”
Nem is tudja ilyenkor a hallgató, hogy miért szorultak meg pénz dolgában ezek az ötletes, szorgalmas emberek. A balek megsajnálja őket, és kölcsönad. De vissza nem kapja, csak a naponta változó hazugságokkal szembesül a butaságáért: „a fiukat kilakoltatnák, ha nem segítettek volna… a feleség beteg… most nem tudják visszaadni, majd holnap… ünnep után, jövő héten stb.”  Hónap elején az asszony eltűnik, egy hajnalon a férfinak és a máminak is nyoma vész. A lakás tulajdonosa a szélhámosoknak hűlt helyét találja, hiszen már máshol, más kontójára használják a gázt, a villanyt, a mások lakását; a soha meg nem adásra felvett kölcsönöket.
Vigyázzanak, a szélhámosok rövid idő múlva az Önök szomszédságában fognak felbukkanni más köntösben, más mesével.