16.5 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Csábító szemek

A szamóca népszerűségét többek közt annak köszönheti, hogy viszonylag könnyen termeszthető kis helyen akár egy balkonládában is. A kertészeti árudákban beszerezhető szamóca palánták között találhatunk hagyományos és folyton érő fajtát is. A talaj megfelelő előkészítése (marhatrágya, novobalt) után 60×25 cm-es térállásba ültessük a palántákat, lehetőleg meleg, napos fekvésbe. Ha sík talajba kerülnek érdemes alá agroszövetet tenni, így a szemek tiszták lesznek és mivel nem érintkeznek a talajjal nem is rothadnak meg olyan gyorsan. (Az ültetésről érdemes tudni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak ősszel és tavasszal lehet szamócát ültetni! A tápkockás és fagyasztott palántákat egész évben ültethetjük.) Ültethetjük őket intenzíven is ilyenkor érdemes csepegtetővel ellátni a növényeket megkönnyítve ezzel a locsolásukat. Ha nem szeretnénk a csepegtetővel bajlódni, akkor a legjobb, ha gyakrabban kisebb mennyiségű vizet kapnak a palántáink. Nagyon fontos, hogy mindig gyommenetesen tartsuk a növényeket, valamint az indákat távolítsuk el róluk.
A szamóca rügyképződése szeptemberben van. Ekkor alakulnak ki azok a rügyek, amelyekből később a termés is lesz, így ekkor érdemes a tápanyag utánpótlásról is gondoskodni. A permetezést a virágzási előtti időszakban (réz és kén tartalmú szerekkel) valamint zsendüléskor szürke rothadás ellen kell elvégezni. Ősszel érdemes még egyszer atkaölővel is permetezni. Ha a termés leérett, akkor a nagyobb öreg leveleket távolítsuk el a növényről!
Mindenképp vonjuk be az ültetésbe, nevelésbe, szüretelésbe a gyerekeket is. A szüretelés igazi családi program lehet, a kicsik a megtisztított homokozó vödrökbe szedhetik a szamócát és persze néhányat rögtön a szájukba is dobálhatnak (ügyeljünk, hogy csak vegyszermentes gyümölcsöt együnk és tartsuk be a permetszerek dobozán feltüntetett lebomlási időszakot!). Segíthetnek a megtisztításban és közösen készíthetünk vitamindús italt, sütit… stb.
Gyors és egyszerű tavaszi frissítő a szamóca limonádé: 10 dkg friss szamóca, 1 ek méz, 1 ek citromlé, szódavíz/ivóvíz. A gyümölcsöt megtisztítjuk, felaprítjuk (esetleg turmixoljuk) és egy kancsó aljára tesszük, a langyos mézet ráöntjük majd a citromlevet is hozzá adjuk, majd ezt mind jól összekeverjük, majd felöntjük szódával vagy vízzel. A felnőttek poharába tehetünk néhány mentalevelet és jégkockát is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...