12.1 C
Cegléd
2024. május 19. vasárnap
spot_img

A tyúk meg a ketrec

A csend, a nyugalom, a csodálatos kék égbolt az aranysárga napsütéssel idilli és igazán pihentető. Közben a tyúkjaim jót fürödtek a homokban, szárnyukat feltartva teljes odaadással napoztak, beballagtak az udvarba friss vizet inni, meg nassolni egy kis kukoricát, búzát, napraforgót. Tolluk dús, csillogóan fényes, taréjuk vérpiros és szép nagy tojásokat tojnak. A tápot nem ismerik, óljukban faágakból készített rudakon ülnek, a fészkük fonott kasból van puha szalmával kibélelve. Több évig bírják a strapát.
Ahogy elkezdtem nézni őket, eszembe jutott, amit a hírekben hallottam. Az Unió megint új szabványú ketrecekbe teteti át a magyar tyúkokat. Ülőrúd, fények, állólap is lesz benne. Ezzel több százezer forintos kiadással sújtja a tyúktartókat és az emiatt emelkedő tojásárakkal a vevőket is. Ezekben a csodaketrecekben, a táppal etetett tyúkok mégsem bírnak ki egy-másfél évnél többet, mert addigra teljesen ki lesznek facsarva. De, hogy a tyúkok mit szeretnének az az uniós szabályszerkesztőnek eszébe sem jut.
Emlékszem, a téesz világban a tyúktelepeken az ólak előtt nagy kifutók voltak. A tyúk kimehetett a szabad levegőre kapirgálni, tudott fürödni és kifeküdhetett a napra. Én nagyon sajnálom ezekben a szuperólakban nevelt és tartott állatokat, mert az ember annyira természetellenes közegbe kényszeríti őket, mint saját magát az emeletes házakban. A légkondicionáló, a mesterséges fény, a táp költségnövelő és meg sem közelíti a természetes életteret.
Hiába bizonyították mérésekkel, hogy a jó minőségű táppal etetett ketreces tyúk tojása éppen olyan, mint a szabadban tartottaké – ebben én erősen kételkedem. Volt szerencsém kipróbálni milyen a ketreces tyúkból és tojásából készült és milyen a szabadon tartott öreg tyúk gyöngyöző aranysárga levese, pörköltje, a tojásából készült házi metélt és sütemény színe, íze, zamata. Összehasonlíthatatlan. Bárki kipróbálhatja és személyesen megtapasztalhatja a különbséget. Nagyon sok háztartásban lehetne és kellene baromfit tartani, de a kényelmességet nem könnyű feladni.
Elég erőt gyűjtöttem, folytatom abbahagyott munkámat, tyúkjaim, gyöngyöseim ráérősen kapirgálnak, fürödnek, napoznak. A szép, kora tavaszi néhány perces pihenő alatt ezek jutottak eszembe a tyúkról és a ketrecről.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...

Számos extra utólag is beszerelhető egy autóba

    Sokan ragaszkodnak régi, jól bevált autójukhoz. Lehet, hogy csak...

Növeljük az állóképességünket étrend-kiegészítővel!

    Az, hogy mekkora teljesítményre vagyunk képesek egy adott intervallumban,...

Allergiás a kutyád? Ezekből a jelekből ismerheted fel!

    Az allergia a szervezet túlzott mértékű reakciója bizonyos anyagokkal,...

Egy központi elem a nappaliban: a dohányzóasztal

  Lábtartó, italtartó, íróasztal vagy éppen egy műalkotás. A dohányzóasztal...