15.6 C
Cegléd
2023. szeptember 24. vasárnap
spot_img

Legális szenvedélyünk

Márkus Gábor református lelkész azonban nem csupán erről beszélt, hanem a hajléktalanság és a szenvedélybetegségek összefüggéséről. A lelkész kiemelte, hogy az embernek összhangban kell az élete során lennie önmagával, barátaival és Istennel. Ha már kialakul a szenvedélybetegség az különböző tünetekkel járhat. Például tolerancia, szenzitáció (idő után kialakult ingerekre érkező érzéketlenség) és dependencia (függőség, elvonási tünetek) alakulnak ki. Amit itt fontos megemlíteni, hogy a depandencia kialakulásával vehetjük észre a szenvedélybetegséget. Dr. Sineger Eleonóra és Dr. Takách Gáspár is a szenvedélybetegek kezelésének, gyógyításának lehetséges módszereiről számolt be. A doktornő hangsúlyozta, hogy nem csupán a szenvedélybeteget kell ilyenkor gyógyítani és kezelni, hanem a családot is. Hiszen a családon belül is egy változás áll be akkor amikor az alkoholfüggő személy már nem iszik többet, ehhez igazodnia kell a családon belül is. A hallgatóság részese lehetett személyes bizonyságtételeknek is és a Ceglédi Anonim Alkoholisták képviselője bemutatta az „AA” önsegítő csoportot. Megható élmény volt a Márkus Gábor lelkész által hozott szenvedélybetegségéből kigyógyult asszony bizonyságtételét hallgatni. Aki őszintén vallotta, hogy az ember bármilyen mélyre is süllyed az életben, mindig van kiút és szabadulás az alkohol rabságából. Ehhez azonban segítők kellenek, mert egyedül az ember nem tudja magát kihúzni a mocsárból.
A CKSZSZ Szenvedélybetegek Közösségi Ellátásának családgondozói, Kőházi Zsuzsanna és Kökény Klára bizalommal  fogadják mindazokat, akik úgy gondolják segítségre van szükségük. Az intézmény címe: Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ , Cegléd, Pesti út 7.sz.
Baán Katalin rendezvényen készült képei…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...