7.8 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Segített a Pátria

Karitatív munka keretében a Pátria Takarékszövetkezet 200 munkatársa dolgozott Cegléden két helyszínen is és Tápiószentmártonban május 12-én.
A felajánlás a Budai úti általános iskola udvarán felújítási munkákat és a Termálfürdőnél található parkerdő területén pihenőhely kialakítását jelentette 1-1 millió forint értékben.

Az év elején három félévszázados múlttal rendelkező takarékszövekezet egyesüléséből létrejött hitelintézetnek 250 dolgozója van, 38 fiókban és a központban. A magát „ökotakarék” névvel is jellemző pénzintézet célja kettős volt a szombati közös munkával. Egyrészt csapatépítés a munkatársak számára a vidám hangulatú, közös tevékenységgel, másrészt a tárgyi eszközök mellett környezettudatos fejlesztéseket megvalósítani tevőlegesen is, nemcsak pénzbeli támogatással. A Pátria munkatársai a termálfürdővel szembeni parkban erdei tűzrakó helyet építettek, padokat, asztalokat helyeztek el, virágokat ültettek, de a környezet védelme jegyében szemetes kukákat, madáretetőket is kihelyeztek és tábla elhelyezésére is sor került, mely információkat közöl a környezettudatos életmódról. A Budai úti iskola udvarán pedig kerítést festettek, padokat, asztalokat, fa szemetes kukákat állítottak, de mindkét iskola kapott sporteszközöket is.

Fotók Tánczos Tibortól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...