16.1 C
Cegléd
2023. október 3. kedd
spot_img

„Több, mint könyvtár”

A pontos tematika alapján kidolgozott tervek szerint nagy szerep jut itt a tehetséggondozásnak, az ifjú költők, írók, egyéb művészeti ágban jeleskedők kapnak lehetőséget a bemutatkozásra egy-egy klubfoglalkozás, „író-olvasó” est keretében. Természetesen lehetőséget igyekszünk nyújtani a „tiszteletre méltó elődökkel” való személyes találkozásra is, mindennél figyelembe véve a látogatók kívánságait is.
Ebben a korosztályban (is) fontos elem a játék. Itt abból is kaphatnak eleget a középiskolások, hiszen sok – nekik való – játékkal (társas- és kártyajátékokkal, szellemi és ügyességi vetélkedőkkel stb.) várjuk őket.
A tanulásról sem feledkezünk meg, több, a tanulás folyamatát segítő programmal csalogatjuk a vendégeinket, pl. magyar és idegen nyelvi programokon, klubokban, teadélutánokon, találkozókon számítunk aktív részvételükre.
A klub negyedik lába a sport, ami a középiskolás élet kiemelten fontos része. Ehhez elsősorban a hétvégi kirándulásokkal, táborozások, sportversenyek szervezésével szeretnénk hozzájárulni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...