26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Ifjúsági könyvtár nyílt

Az ifjúsági könyvtár ötlete évekkel ezelőtt, a Goethe Intézet által szervezett konferencián fogant, melyen bemutatták a Németországban működő hasonló intézmények működését – mondta el a megnyitón a könyvtár igazgatója, Koglerné Hernádi Ágnes. A helyiséget a városi gyermekkönyvtár alagsorában rendezték be, ami korábban könyvraktárként üzemelt. A tervek megvalósításához a Nemzeti Kulturális Alapon kívül, az önkormányzat, a könyvtár alapítványa, és helyi vállalkozók is hozzájárultak. Az Ifjúsági könyvtár a próbaidőszak alatt minden délután 13-17 óráig tart nyitva, ám ez az igényekhez igazodva módosulhat majd.
Jobb lenne, ha az új létesítmény sokkal tovább tartana nyitva, és a fiatalok inkább itt töltenék el a szabadidejüket, mint a szórakozóhelyeken és a kocsmában – mondta a megnyitón Földi László, a város polgármestere és a környék országgyűlési képviselője. Az, hogy mivé alakul el a kezdeményezés, és mit nyújt végül a diákoknak, az nem a könyvtárosokon, hanem magukon a fiatalokon múlik – tette hozzá Földi László, aki arra kérte a diákönkormányzat vezetőit: buzdítsák a fiatalokat, hogy minél több időt töltsenek el az új intézményben. Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...