18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Túljelentkezés a zeneiskolában

Június 4-5-6-án hirdette meg az Erkel Ferenc Zeneiskola felvételi vizsgáját, ahová a korábbi évekhez képest többen jelentkeztek. Amint arról Drávucz Renáta igazgatóhelyettes tájékoztatta lapunkat a 2012/2013-as tanévre 164-en jelentkeztek, 157 növendék nyert felvételt. Ebből 96-ot hangszerre, 61 tanulót pedig előképzőbe vettek fel. 
–  Sajnos nem mindenki került be a zeneiskolánkba helyhiány miatt -tette hozzá Drávucz Renáta. – Néhány tanuló várólistára került, az esetleges kimaradáskor azonnal értesítjük őket és megkezdhetik hangszeres tanulmányaikat. Ez a létszám nem végleges, mert szeptember elején pótfelvételit tartunk bizonyos szakokra.
Kérdésünkre, vannak-e népszerű szakok tömeges jelentkezéssel megtudhattuk, hogy a legnépszerűbb szak a gitár, amely divathangszer lett.
– A legtöbben erre a szakra jelentkeznek és mivel már tavaly is ez volt a tapasztalat, kértük a szülőket, hogy jelöljenek meg egy vagy két egyéb hangszert is, amit szeretne tanulni a gyermekük. Voltak, akik a második vagy a harmadik választott hangszerre kerültek be. Minden hangszerre szép számmal volt jelentkező, úgy a vonós hangszerekre, mint  a fúvósra, zongorára, ütőre. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...