6.5 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Igazi kánikulában nyitott a fürdő

– A fürdőkomplexum nyitása óta a helyiek részéről nő az érdeklődés, többen kilátogatnak?
– Igyekszünk mindent megtenni, hogy a ceglédiek magukénak érezzék a fürdőt. A legtöbb fórumon elmondjuk, hogy a Cegléd Fürdőbarát Kártya 30% kedvezményt biztosít tulajdonosának a belépőjegy árából. Ha figyelik akcióinkat ehhez időnként ad-hoc módon is hozzá lehet jutni, egyébként alapesetben bizonyos hűséghez kötött: 3 alkalommal ellátogat hozzánk a vendég, onnantól visszavonásig érvényes az arcképes igazolvány. Javaslom a ceglédieknek, váltsák ki  a kártyát és éljenek annak előnyeivel! A gyógyászati kezelésünkre is sokan járnak helyből, de úgy veszem észre, hogy ez zárt kör, kevesen tudnak erről a helyben igénybe vehető, TB finanszírozott lehetőségről.
– Idén tavasztól hirdették meg a kuponakciót, amely szintén főleg ceglédieket érint, milyen a visszhangja?
– Május hónaptól kezdtük és a nyár folyamán egy-egy időszakban, más-más célcsoportnak találtunk ki kedvezményes lehetőségeket. Így, ha a honlapunkról kinyomtatott, kivágott kupont magukkal hozzák nagycsaládosok, csoportok, diákok igénybe vehetik a kedvezményeket.
– Két éve kerül megrendezésre nagy sikerrel  a Salsa és Koktélfesztivált, idén más névvel. Miért változtattak?
– Amikor elkezdtük szervezni az idei rendezvényt, picit változtattunk a nevén, Latin és Koktélfesztivál lett Több mint salsa alcímmel. Azért neveztük át, mert  a latin táncok kategória bővebb, jobban lefedi mi mindent kínálunk majd július 14-én a vendégeknek. A fürdő életéről, aktuális rendezvényekről, akciókról részleteket a www.cegleditermal.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.

FOTÓK az első napról…

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...