0.7 C
Cegléd
2023. december 2. szombat
spot_img

Játékok és készségfejlesztő eszközök – laskából

A Hotel Aquarell**** is képviseltette magát a Laska Fesztiválon, ahol a nagyszínpad közelében szolgálta ki VIP közönséget, a Fesztivál szombati napján pedig a Gubody Parkban elhelyezett VIP sátor melletti területen Farkasházi Réka és a Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda gyerkőcei készítettek Laskát. A nap végére Farkasházi Réka, az óvó nénik és a Hotel Aquarell**** munkatársai Dóri, Joli, Zsanett, Dávid és Andris értékesítési technikáinak köszönhetően 50.000 forintot gyűjöttek össze a Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda számára, amely összegből a szálloda az igényeknek megfelelő játékokat és készségfejlesztő eszközöket vásárol az iskola számára.

Téren Gyöngyi, az óvoda vezetője elmondta: „nagyon jól érezték magukat a gyerekek, valóban aktívan részt vettek az étel elkészítésében, de leginkább az értékesítésben. Úgy gondolom, legjobban az példázza a sikert, hogy a gyerekek köszönték meg, hogy ott lehettek és részesei lehettek az eseménynek. Köszönjük a szervezőknek a felajánlást és meggyőződésem, hogy a bevételből vásárolt játékok hozzájárulnak a gyerekek fejlesztéséhez, felzárkóztatásához.”
A ceglédi Hotel Aquarell**** igazgatója, Jarabek Bence a fesztiválon kiemelte: „Örömünkre szolgál, hogy a szálloda aktívan bekapcsolódhat a város életébe és lehetőségeinken belül segítséget nyújthatunk azoknak, akik hátrányos helyzetben vannak. Részesei kívánunk lenni a közösségnek és a ceglédi szálloda a jövőben elkötelezett lesz a társadalmi kapcsolatok építésében.”

Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...