17.1 C
Cegléd
2024. május 23. csütörtök
spot_img

A tánccal nincs lehetetlen

Az idei év meg is hozta munkája gyümölcsét, eddigi pályafutásának csúcspontját a Balatonfüreden megszerzett világbajnoki cím jelenti.
– A tánc immár 13 éve a szíved csücske, s e szenvedélyed kialakulásának érdekes története van.
– Valóban, a dolog kissé bonyolultan kezdődött. Anyukám erőltette, hogy sportoljak valamit, mert kell a mozgás, az erőnlét és azt is szerette volna, hogy szép tartásom legyen, legyek közvetlen és egészséges. Csakhogy nekem eszem ágában nem volt táncolni, mivel én az ovis németórákra szerettem volna járni. Anya okos volt, így kompromisszumot kötött velem: járhatok németre, ha eljárok a táncórákra is. Így hát nem volt más választásom, bele kellett egyeznem. Az első táncórán lehorzsoltam a lábam és sírtam, mialatt minden kisgyerek jól érezte magát a tánc közben. Csak ültem a széken és néztem őket. Akkor jöttem rá, hogy ezt csinálni szeretném. A németórákat lassan meguntam és abbahagytam, de a tánc iránti lelkesedésem nem csökkent.  Manó csoportosként a jazz balettel ismerkedtem meg először, majd ahogy nagyobb lettem, úgy jöttek sorra a hip-hop, karaktertánc, show-tánc, egy kis kortárs, de a moderntánc vonal végig dominált. Számos versenyen indultunk, és értünk el országos helyezéseket.
– 3 éves korod óta sok idő telt el, ezalatt megmásztad a „szamárlétrát” és jelenleg a Relevé Profi+18 csoport tagja vagy.
– Az idei tanév a Relevében számomra egy beteljesült álom volt. A tanév elején bekerültem a legrangosabb csoportba, ahová csak a legkiválóbbak juthatnak be. Őket Ádám Ildikó, a tánciskola vezetője személyesen választja ki. Hatalmas elismerésként tekintek arra, hogy én is a csoport tagja lehetek. Az idei első koreónk a Burlesque nevet kapta, mert részben az azonos címet viselő film zenéit tartalmazza, illetve a tánc stílusa a nőies jazz.
– Sok helyen láthattunk már benneteket szerepelni, és az említett Burlesque nevű koreográfiátok is számtalan alkalommal került már a nagyközönség elé.
– Ezzel a koreográfiával rengeteg helyen léptünk fel az évben, nem akadt olyan hét, hogy ne hívtak volna minket valahova. Az első országos verseny, amin részt vettünk, az Amita Dance Jam volt Budapesten, ahol arany minősítésben részesültünk. Ezután részt vettünk a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által rendezett Országos Táncművészeti Versenyen Jazz kategóriában. Itt második helyezést értünk el és remek kritikát kaptunk. Tavasszal részben mi rendeztük a tánc világnapját a Művházban, emellett elindultunk a Hungarian Open Országos versenyen. Itt kétszeres országos bajnokok lettünk, mivel a második féléves koreográfiánkkal, a Titkárnőkkel is felállhattunk a képzeletbeli dobogó legtetejére. A verseny után meghívást kaptunk a Sirály Országos Táncfesztiválra, ahol különdíjasok lettünk. Elindultunk a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége által rendezett kvalifikációs versenyen, ahol másodikok lettünk, továbbjutva így a világbajnokságra. Ez június 23-án került megrendezésre Balatonfüreden.
– Milyen érzések vannak benned immár magatokénak tudva a világbajnoki elismerést?
– Mindannyiunk álma vált valóra, mikor felkonferáltak minket, mint világbajnok csapatot, a Jazz kategória felnőtt korcsoportjában. Elmondhatatlan, hogy mennyi mindent kaptam a tánctól, Ádám Ilditől, a csoportomtól és a tánciskolától. Csodálatos dolog, hogy bármit ki tudsz fejezni a tánccal, vagy ha éppen szomorú vagy, csak mozogsz a ritmusra egy kicsit és rögtön kikapcsolsz, és nincs számodra lehetetlen. Számomra ez az élet része, egy igazi szenvedély!
– Szerényebb közönség előtt is megfordulsz, a gimnázium tanulói is kaphattak bepillantás a tánctudásodba.
– Az idei tanévem a Kossuth Lajos Gimnáziumban mozgalmasan telt, már csak a téli ODN miatt is, hiszen csoporttársaimmal ott is színpadra vittük az új koreográfiánkat. A második félévben pedig a diákdiri választások kezdetével szintén táncoltam az Italo megye kortes műsorán. Még mikor kilencedik osztályban lázas szervezkedés folyt a gólyanapra, két osztálytársnőmmel közösen készítettük el a bemutatkozó táncunkat. Szerencsére ekkorra már rendelkeztem némi tapasztalattal, hiszen általános iskolásként rendszeres fellépője voltam a Mészáros esteknek. Az utolsó estemen például Bogádiné Velkey Katalin tanárnő felkérésére én állítottam össze a műsornyitó táncot.
– Az érdeklődésed rendkívül szerteágazó, a tánc mellett sikerül időt szakítanod más elfoglaltságokra is?
– Valóban, már a gimnázium megkezdése előtt érdekeltek különféle versenyek, szavaltam, novellát írtam, később, ahogyan új tantárgyakkal ismerkedtem meg újabb dolgokban is kipróbáltam magam. Ilyenek voltak a biológia, kémia, földrajz, történelmi, általános természettudományi, angol, technika és rajz versenyek, melyek között volt területi, kistérségi és megyei szintű is. Történelemből és biológiából több megyei versenyen is indultam. A sok felkészítésért rendkívül hálás vagyok a régi tanáraimnak. Jártam színjátszó körbe is, két évig gitároztam, és ami vitathatatlan: imádok olvasni! Szívesen kézműveskedem is és még sorolhatnám…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...

Két világbajnoki aranyérem

WBL-WKL Nyílt Amatőr K-1/Muay-Thai/K-1 Light/Freeboxing/MMA Világbajnokság! 14 ország, 65 egyesület,...

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...