24.2 C
Cegléd
2023. október 2. hétfő
spot_img

Kánikula = Fürdő

Megkerestük Varjú Tamást, a termálfürdőt üzemeltető kft. vezetőjét, azzal a kérdéssel, hogy amennyiben jó lesz a nyári forgalom, előfordulhat-e, hogy a fürdő nem igényel bepótlást az önkormányzattól. – Fontos leszögezni, hogy a termálfürdő nem veszteségbepótlást kér már évek óta, hanem csak annyit, amennyi bevételt a felmerülő kiadásokhoz szükséges pótolni. Ha teljes veszteségfinanszírozást kérnénk, akkor az eddigi duplája lenne szükséges, de tekintettel kell lennünk a város anyagi helyzetére. Egyébként hiába van a költségvetésben a bepótlás, így is közel 30 milliós összeggel van elmaradva az önkormányzat. Nyilvánvaló, hogy a forró nyár a nagy látogatottsággal abban segít, hogy kevesebb legyen a veszteségünk, illetve hamarabb jussunk a pénzünkhöz, hogy a beszállítókat fizethessük. Arra azonban ez nem elegendő, hogy egyáltalán ne kérjünk bepótlást, sok jó nyárnak kellene jönnie ehhez. – mondta Varjú Tamás.
A fürdő szezonális kiszolgáltatottságát kiküszöbölni továbbra is célja a vezetésnek. Az elmúlt években több próbálkozás is volt az előremenekülésre, de nem nyertek a pályázatokon. Ennek ellenére nem adják fel a fedett vízfelületek és a téliesített működőterület növelésének terveit.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...

Szakmai díj a ceglédi rendőrnek

Szeptember 26-28-a között Szombathelyen került megrendezésre a XII. Országos...

Csaló csatornások?

Lapunkat egy Alszegi úti olvasónk kereste meg azzal, hogy ...