5.5 C
Cegléd
2025. május 25. vasárnap
spot_img

Nem doppingvétség, hanem gondatlanság

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila kétéves eltiltását, ám azt nem doppingvétséggel, hanem gondatlansággal indokolta.
„A szerdai tárgyalás után a CAS csütörtök reggel hirdette ki döntését, az időzítés azt szolgálta, hogy felmentő határozat esetén Attila még szabadkártyával szerepelhessen a londoni olimpia 73 kg-os súlycsoportjának aznapi sorsolásán” – nyilatkozta július 28-án szombaton az MTI-nek Ruttner György, az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló ügyvédje. „Az ítélet értelmében hatályban marad az eltiltás, csakhogy a CAS nem állapított meg doppingvétséget, ehelyett azzal indokolta döntését, hogy Attila nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ne kerülhessen mások által doppingszer a táplálékába, azaz nem volt elég gondos a csomagja őrzésében.”
A jogi képviselő hozzátette: így megmaradt Ungvári jó hírneve, mivel vétlennek nyilvánították az esetben, amely egyben figyelmeztetés is a többi sportoló számára, hogy figyeljenek oda az italukra-ételükre. „Azt, hogy az ítélet részben a javára szólt, jelzi, hogy Attilának a szokásos tarifa helyett csak jelképes, ezerfrankos perköltséget kell megfizetnie” – hangsúlyozta Ruttner György.
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tavaly júniusban 2013. február 13-ig eltiltotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvárit, mellékbüntetésként pedig törölte a 2011-es Hungária-kupán kiharcolt első, a párizsi Grand Slam-viadalon elért második és a bakui Vk-n szerzett harmadik helyezését. A 23 éves Ungvári Attilának tavaly januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti – neki aranyérmet hozó – Hungária-kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket italába.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Alapszakasz bajnok a Ceglédi KK SE U20

A férfi kézilabda U20 I. osztály keleti csoportjának élén...

Miniszteri tájékoztató Cegléden

Május 23-án Földi László országgyűlési képviselő vendégeként Cegléden tartott...

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...