Ezek után talán nem is meglepő, de ebben a táborban rossz gyerek még nem volt. Olyan igen, akinek az Anyukája felajánlotta, hogy ha nem bírunk vele, kijön érte és hazaviszi. Ezek a gyerekek azóta is eljönnek minden évben és büszkén mondhatom, kölcsönösen nagyon szeretjük egymást.
A tábor sosem nagy létszámú – egy rendes nagycsalád, plusz a szomszéd gyerekek -, már tudom, hogy ebből sem leszek milliomos, viszont kevesebb gyerek könnyebben alkot valódi közösséget, a kézműveskedésben több idő és figyelem jut egyre. Remek nemezvirágok, gyékényalátétek, színes karkötők, alaposan kidolgozott kő gyertyatartók születnek, icipici segítséggel. Közben néha valakinek a nyakába szagol a ló, vagy kieszik valaki kezéből egy marék csuhét Bimbó, a tehén. A táborok alatt sosem kell zöldet hordanom a csirkéknek, mindig van néhány önkéntes etető, aki ugyanúgy bele tud merülni a baromfiudvar társadalmának tanulmányozásába, mint én. Ezek a gyerekek nem fognak szenvedni a környezetismeret órán, mert kapásból megismerik a kacsát, néhány felnőttel ellentétben. Sőt, élő tapasztalatból fogják tudni, hogyan és miként, főleg honnan jön a tej. Minden évben van 1-2 gyerkőc, akinek a kedvéért összetörünk 1-1 tojást, mert nem tudják mi is van benne. Kóstolunk sóskát, megbizonyosodunk, hogy a répa tényleg a földből nő. Akik szerencsések, beülhetnek aratáskor a kombájnba, vagy a kistraktor utánfutóján kimehetnek a szénáért. Visszafelé futás a forró homokban! A 2008-as év krumpliszedése olyan élmény volt, még mostanában is megállítanak gyerekek, lesz-e az idén is? Nem is szedtük még föl olyan gyorsan egy évben sem, mint amikor 15-en kutattak a krumplikirály után a barázdában! Páran persze, nem hiszik el, hogy a csalán csíp és a tök levele tüskés, már nem emlékszem, de lehet, nekem is ki kellett próbálni. A tábor, most így leírva, nem is tábor, „csak” gyerekkor. Meseolvasós, tv-mentes, elfáradós gyerekkor. Jövőre folytatjuk!
Hol van a krumplikirály?
