-0.5 C
Cegléd
2023. december 2. szombat
spot_img

Augusztus 20. – Az ország tortája

A cukrászok minden évben nagy-nagy örömmel készülnek, ezen különleges édesség  megalkotására. Az idén a szokottnál is több pályamunka érkezett e felhívásra.  Soltvadkerten, az ez évi fagylalt verseny színhelyén kellett bemutatni a pályázaton induló tortákat. 2012. évben csak olyan pályamunkákat fogadott be a zsűri, mely nem tartalmaz mesterséges térfogatnövelőt és állományjavítót, valamint hidrogénezett növényi zsírt (margarint, és növényi hab alapot sem !)- bizony sokan emiatt ki is estek. Harmincnál is több torta maradt azonban így is benn a versenyben, melyből öt tortát választott ki a szakmai zsűri, melyet már a médiából ismert személyek is megkóstoltak és véleményeztek. A verseny felhívásnak megfelelt tortákat a megmérettetés  után, szabadon kóstolhatták  a megjelent, nem szakmai érdeklődők is. A szoros verseny döntőjébe három helyett idén öt torta jutott be: Szabolcsi almás máktorta, Őrségi sütőtökös almatorta, Mézes-bazsalikomos málnatorta, Császárkörte torta és a Nemzeti trikolór torta.
Ezévben újításként a testület az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal közösen meghirdette a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt is. A cukrászok és édesség kedvelők az idén is nagy érdeklődéssel várják a verseny eredményét, melyet csak augusztus elején hirdet ki a Cukrász Ipartestület.  A testületi tagok, pontos receptúrát kapnak levélben, felhívással arra, hogy csak az ünnepre készítsék el, s ne előbb a kiválasztott tortát!
Addig is amíg kiderül és megkóstolható lesz az 2012-es Ország tortája érdekes kezdeményezésbe fogott a ceglédi Békebeli cukrászat. Néhány országos hírű cukrászdával karöltve, az eddig már megalkotott Ország tortákat együtt kínálja, a hónap elejétől 20-áig, az új szülinapi torta megérkeztéig. Így a Madártej tortát, a Pándi meggy tortát, a Szilvagombóc tortát, és a Barackos köles tortát együtt kínálják az édesség kedvelőknek. És a Szatmári szilvatorta, hol marad?  Ez a különlegesen finom, jelentős alkoholtartalmú torta már csak rendelésre készítik a Békebeliben is. Augusztus 20-ig még van jó pár nap, össze lehet hasonlítani a már meglévő Ország tortákat, s lehet találgatni, vajon milyen lesz az idei?

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...