12.1 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Másként látni a világot

– Miként kerültél a Ceglédi Fotóklubba?
– A Ceglédi Fotóklubba egyik napról a másikra „csöppentem” bele, a bátyám segítségével, aki ismerte Sallai Lászlót, a klub oszlopos tagját. Szerintem nem is kell mondanom, mit jelentett számomra a lehetőség, hogy rutinos fotósok társaságába kerülhetek.
– A Fotóklub tagjaival havonta többször is összeültök. Hogyan kell elképzelni egy ilyen találkozót?
– A találkozók alkalmával megmutatjuk egymásnak az újonnan készített képeinket, amit szakmailag értékelünk. Ezt hasznosnak találom, mivel olyan emberektől kapok segítséget, kritikát, akiknek a szavára sokat adok, itt most gondolok Papp Elekre vagy Sallai Lászlóra. Egy kezdő fotósnak nincs is ennél jobb tanulási lehetősége.
– Van olyan fontos dolog, amit az ember megtanul a fotózásból?
– Igen, elsősorban az, hogy segítségével az ember képes lesz másként látni a világot. Észre kell venni egészen apró dolgokat, olyan dolgokat, amik megfogják az embert, és nem tud úgy elsétálni a kép előtt, hogy ne keltene benne valamiféle gondolatot.
Természetesen egy jó fénykép elkészítése során az ember olyan tulajdonságai, mint a türelme, fantáziája és precizitása is fejlődik.
– Melyik eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb?
– A Közgáz meghirdetett egy Sport fotópályázatot, én pedig egy CrossFitben jellegzetes gyakorlatot örökítettem meg. Ezzel a képemmel maximális pontszámmal nyertem meg a versenyt.
Tavasszal pedig a MAFOSZ által szervezett Szalon című pályázaton is részt vettem, ahol az 1400 pályázó közül a 112. helyezést értem el, és csupán egy ponttal maradtam le a tiszafüredi kiállításról.
– Szeretnéd, ha a hobbid hivatássá válna?
– Kereskedelem és marketing szakirányban szeretnék továbbtanulni, amihez kapcsolódhat a fényképészet. A továbbtanulás azonban még nyitott számomra, mivel a felvételi eljárás során elszámolták a megszerzett pontjaimat, így csak később derül ki, hogy felvételt nyerek-e az általam választott főiskolára.
– Vannak kedvenc fotós témáid?
– Jelenlegi kedvenc fotós témáim a HDR képek, hosszú záridős képek és a makró fotózás. Ezekkel a fényképezési technikákkal tudom legjobban megörökíteni azt, amit szeretnék. Ezen kívül mostanában kezdek ismerkedni a portréfotózással is, ami merőben új terület számomra.
– Nem csupán fényképezőgéppel a kezedben töltöd napjaidat, említetted, hogy szabadidődben CrossFitezel. Kifejtenéd ezt bővebben?
– Nekem ceglédiként szerencsém van. Európa egyik legjobb CrossFit versenyzője és edzője felügyelete mellett sportolhatok. A CrossFit egy összetett sport, ahol olyan súlyemelést kell elképzelni, ami dinamikus mozgással párosul. A cél adott idő alatt minél több ismétlésszámot elérni az adott feladatsorból, vagy azt minél rövidebb idő alatt teljesíteni.
A feladatok között szerepelhetnek a következő gyakorlatok: húzódzkodás, fekvőtámasz, guggolás, lábemelés, kitörés, fallabda, futás, nagysúlyos gyakorlatok, kettlebell gyakorlatok. Egy éve edzek, heti kettő-három alkalommal. Az edzésekre egyébként általában elviszem a fényképezőmet, és ott is próbálom megörökíteni a jó pillanatokat.
– További szép sikereket kívánok neked, s mindenkinek szívből ajánlom, hogy térjen be a művelődési központ kiállító termébe, ahol a Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállításon augusztus 29-ig az ifjú fotós két képe is látható.

Fotók a kiállításról Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...