11.1 C
Cegléd
2026. október 15. csütörtök
spot_img

Kistermelői piac nyílt

Földi László országgyűlési képviselő polgármester augusztus 23-án megnyitotta a csütörtöki termelői piacot Cegléden, ahol régebben is évszázados hagyománnyal működött: a  Kossuth téri piacon.
A helyi ős- és kistermelői, valamint kofa örökséget, a pezsgő termelői piaci életet szeretné bővíteni önkormányzati támogatással két ceglédi ős-, illetve kistermelő hölgy, Zsámberger Szilvia és Osgyáni Elvira, több kistermelővel és mezőgazdasági terméket előállító árussal összefogva. Saját tapasztalatuk is bizonyítja, hogy egyre nagyobb igény van a jó minőségű, hazai (és főleg a házi) termékekre, hiszen a tudatos fogyasztóknak fontos a portéka eredete, minősége és természetesen az ára.
A polgármester hangsúlyozta, hogy az új, csütörtöki piac 15-18 óra közötti nyitvatartási ideje igazodik ahhoz a bevásárló réteghez is, akik a hajnali, korareggeli lehetőség helyett a munkaidő után tudnának bevásárolni és a multik helyett inkább a helyi termelők őstermelők portékájára vágynak. A kezdeményezők a kistermelőknek, vagyis az otthon s a háztájiban zöldséget, gyümölcsöt termelő, vagy állatot tartó gazdáknak, családoknak is szeretnének segíteni, hogy el tudják adni a termékeiket és a vásárlók közvetlenül tőlük tudják beszerezni a helyben megtermelt élelmiszereket.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...