0.5 C
Cegléd
2023. december 7. csütörtök
spot_img

Kiegészült a ceglédi jelentés

Cegléden augusztus 19-én este mintegy négyszázan gyűltek össze a város külterületének néhány utcájában, köztük a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, szimpatizánsai. Miután feszültté vált a helyzet helyi romák és nem romák között, a környék romák lakta házait mintegy hetven-nyolcvan rendőr zárta el az összegyűltektől.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint egy nappal korábban érkezett bejelentés, hogy egy húsz-harminctagú csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök akkor nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A város utcáin összegyűltek akkor azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott – szerintük romák által elkövetett – lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét.
Állításuk szerint szombat este “rendfenntartó sétára” indultak a Kékkő utca térségében, amikor mintegy nyolcvan, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró- és vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a tizenöt-húsz “járőrözőre”.
Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat képviselői a szélsőséges romaellenes megnyilvánulások elleni tiltakozásul petíciót fogalmaztak meg, amelyet eljuttattak a belügyminiszternek.
A több mint kétezer ember által aláírt dokumentumra a tárca közleményében úgy válaszolt: a kormány és a Belügyminisztérium “az ország valamennyi polgárát képes megvédeni a támadásoktól”, minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen fellépnek.
Hozzátették, “Magyarország egyetlen települését, városrészét, utcáját nem uralja semmilyen szélsőség, a közrend, a közbiztonság szilárd”.

 

Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Mutatjuk, milyen típusú művirágok vannak a boltokban!

    Az élő virágnak megvan a varázsa, ám nem mindenki...

Retró stílus a konyhában: ezekkel a készülékekkel dizájnos lehet az otthonunk

    A konyha szinte minden esetben a lakás egyik legfontosabb...

A cellaformázástól a diagramok beillesztéséig

    Te jól ismered a táblázatkezelőt? Használod a munkád során?...

A tökéletes éjjeli fény gyermekek számára

    Némely babaszoba-kiegészítők kiválasztása rendkívül egyszerű, azonban vannak olyanok, melyeket...

Innovációk az otthon védelmében

    A biztonság olyan érték, amelyre mindannyian nagy figyelmet fordítunk....