26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Minden mérkőzésüket megnyerték

Az idén NB II-ből feljutott Mezőtúr lényegesen gyengébb játos erőt képvisel mint a Cegléd. A csapat már 10:3-ra is vezetett  amikor a győzelem tudatában a végén kicsit kiengedett így született meg a hazai együttesre hízelgő végeredmény.
Mezőtúri AC – Restart Szuperinfó CVSE 7:11
Győztek: Harasztovich L. 3,Kovács S. 2,Bartus Cs. 1.Molnár G.2,Bogádi I. 1, a Harasztovich-Bogádi  és a Molnár-Bartus párosok

Férfi  Pest Megye „A”  II. ford.09.09
Restart Szuperinfó CVSE II.-Dunaharaszti  17:1
Győztek:Péter A.4,Lőrinci K.4,Schmidt M. 4,Velkey J. 3 illetve a Lőrinczi-Schmidt és a Péter A.-Velkey  J. párosok
Osztálykülönbség volt a két együttes közt.

II.Vörös János emlékverseny, Kunszentmiklós 09.09.
A versenyen minden korcsoportban minimum 9 résztvevő volt. A legkisebb korcsoportban Ócsai Máté megszerezte élete első győzelmét ,az egész verseny alatt 1 játszmát vesztett.
Szabó Márk már jobban megizzadt ellenfeleivel szemben de végül hozta a papírformát és nyert a döntőben Kecskeméti riválisa ellen.
Kabdebó Aba első versenyén nagyon jó játékkal és tegyük hozzá nem kis szerencsével  érte el a 3. helyet úgy hogy papíron jóval erősebb ellenfeleket győzött le.
Orosz Adrienn könnyedén, játszmaveszteség nélkül magabiztosan tudott nyerni.
A versenyt végül 3 arany és 1 bronzéremmel zárta Restart-Szuperinfó  CVSE csapata ami azt jelentette hogy a legeredményesebb lett az összes résztvevő közül.
eredmények:
Fiúk: 2003 után születettek.
I.Ócsai Máté
2001-2002.Korcs.
I.Szabó Márk
Legjobb 8 közé került Ungvári Mátyás
1999-2000. Korcs.
III. Kabdebó Aba
Lányok
2000-2001. Korcs.
legjobb 8 közé került Kecskeméti Cintia
1999-2000.korcs.
I.Orosz Adrienn

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...