17.8 C
Cegléd
2023. október 4. szerda
spot_img

A ceglédi rendőrök jól dolgoztak

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint egy nappal korábban érkezett bejelentés, hogy egy húsz-harminctagú csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök akkor nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A város utcáin összegyűltek akkor azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott – szerintük romák által elkövetett – lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este “rendfenntartó sétára” indultak, amikor mintegy nyolcvan, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró- és vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a tizenöt-húsz járőrözőre.
Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat képviselői a szélsőséges romaellenes megnyilvánulások elleni tiltakozásul petíciót fogalmaztak meg, amelyet eljuttattak a belügyminiszternek. A több mint kétezer ember által aláírt dokumentumra a tárca közleményében úgy válaszolt: a kormány és a Belügyminisztérium “az ország valamennyi polgárát képes megvédeni a támadásoktól”, minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen fellépnek.
Forrás: index.hu – Fotó: mon.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...