7.2 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Nézőcsúcs és fair play

A házigazdát nem érhette kritika mindezért. Tíz évvel ezelőtt, amikor utoljára volt a városnak élvonalbeli kézilabda csapata, nem egyszer megteltek a lelátók, mi több a lépcsők és a teraszok is. Egyébként is, a Veszprém  vendégjátéka mindig  közönségcsalogató gála volt Cegléden is.
Ami pedig a nézőtéren lévőket illeti, le a kalappal előttük, a pályán nem sikerült a hazai rajt, de a hagyományosan lelkes publikum ezúttal is jelesre vizsgázott – végig sportszerűen biztatták kedvenceiket, de kijutott a tapsból a vendégeknek is.
A későbbiekben minden szurkolójára szüksége van a ceglédi csapatnak, remélve, hogy jönnek még szebb napok a mieinknek és milyen jó lesz a mostani 1200 kézilabdabarát kitartó hányadának támogatása.
A nagy meccs tehát sportszerű keretek között a várható eredményt hozta (39-21 oda…), de befejezésnek a leghízelgőbb a vendégcsapat spanyol edzőjének Carlos Ortegának, mérkőzés utáni tett nyilatkozata első része: „A fantasztikus helyi szurkolótábor előtt koncentráltan kezdtünk, …stb „ 
Így vélekedett a ceglédi közönségről a Veszprémben, rendszeresen 4000-5000 néző előtt szereplő Veszprém mestere. Ez sokat mond a hazai csapatnak és szurkolóiknak egyaránt.
A fair play szelleme működik itt is, ott is és ez milyen jó.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...