9.6 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Meglepetés a Mátrában

Csoportunk augusztusban egy forró vasárnapi napot választott a szurdok leküzdésére. A Tarjánka-szurdok bejárata a Mátra déli részén Markaz és Domoszló között félúton található a műúttól pár száz méterre. A túra elején szerencsére csak pár percet kellett tűző napon tölteni. Jó volt beérni a hűvös erdőbe, mivel kint közel 40 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Az erdőbe betérve először nem is sejtettük, milyen fantasztikus látvány fogad majd minket. Már maga a bevezető rész is megkapóan szép, a patakvölgy gyorsan szűkül, és már látható is a szurdok, ami leginkább a Rám-szakadékhoz hasonlítható. A hossza közel egy km, helyenként 15-20 méter magas, és alig 3-4 méter széles. A vulkáni kőzetbe mélyülő patakvölgyben kitűnően tanulmányozhatók a Mátra változatos kőzettípusai. Megtalálható itt számos védett növény, mint a gérbics, a hosszúlevelű árvalányhaj, a védett állatok közül pedig például a vöröshasú unka. A szurdok leküzdése után utunkat Domoszló felé folytattuk. Az erdőből kiérve igen rosszul esett a már említett 40 fok. Közel két óra „napozás” után végre elértük a falut, és majdnem kiittuk az első közkutat. Valószínűleg aznap duplára ugrott Domoszló vízfogyasztása.
A nap végére túratársaimnak egy kis meglepetést tartogattam. Egykori fizikatanárom Erdőtelken – az Isten háta mögött két kilométerrel – egy gyönyörű panziót üzemeltet. Az odavezető úton sokakban felmerült a kétely, itt nem találunk semmit sem a puszta közepén, de mikor megérkeztünk mindenki kellemesen csalódott. A panziót horgásztavak veszik körül, a fenyvesek között pedig egy kis kápolna bújik meg. Odaérve választhattunk a medencék, a jacuzzi és a szauna között. Érdekes, a szaunát senki sem használta…. Jól esett a túra porát lemosni a medencében (de előtte azért alaposan lezuhanyozott mindenki).

Tábori László elnök – Ceglédi Honvéd Sportegyesület – Természetjáró Szakosztály

(Mielőtt belevágna valaki ebbe a túrába, ne felejtse el felhívni domoszlói községházát. Ugyanis a szurdok csak természetőr vezetésével, és előzetes bejelentés után látogatható.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...