16.1 C
Cegléd
2023. október 3. kedd
spot_img

Új logók kerülnek a ceglédi CBA-kra?

Rövidesen kiválhat a CBA hálózatából a hazai lánc három nagy területi cége – értesült lapunk üzleti forrásokból. A váltás a ceglédi üzleteket is érinti. A különváló három cég, – a Palóc Nagykereskedelmi, a CBA-Piliscsoport kft.-k, illetve a Pólus Coop Zrt. a versenytárs hazai lánc, a Coop franchise-hoz igazol át, és boltjaik is rövidesen a Coop-hálózathoz kerülnek.
A ceglédi CBA üzletek, boltok a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez tartoznak, amely a CBA észak-magyarországi regionális központjaként működik. 2006-os adatok szerint a kétfajta hálózat öt megyében 200 üzletet látott el áruval.
Míg a Coop és az érintett cégek nem kommentálták az ügyet, addig a CBA elmondta: a három cég azért távozott, mert a nemrégiben bevezetett anyagi biztosítékrendszer bevezetését nem támogatták.  
Piaci vélekedések szerint ha a három cég kiválik a CBA-ból,  ötödével csökkenhet a CBA kiskereskedelmi forgalma, ami tavaly a Tesco után a második volt. A tavaly 510 milliárd forintos árbevételt elért Coop eddig harmadik volt, ám az új csatlakozókkal beelőzheti a CBA-t.
Forrás: Népszabadság
Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...