21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Aláírták a ceglédi járás kialakításáról szóló megállapodást

Pest megyében a Ceglédi mellett még 17 járási hivatal kezdi meg működését 2013. január 1-től, de a Ceglédi kivételes lesz abban, hogy az itteni járásban a törzshivatalon kívül – ami a Városházán lesz – öt kirendeltség és négy ügysegédi hely is lesz majd. Az általános ugyanis az, hogy a járási székhely önkormányzatában elhelyezett járási hivatal nem tart fenn egyik hozzá tartozó településen sem részhivatalokat. Földi László polgármester szerint ugyanakkor fontos, hogy a Cegléden kívül lakó polgárok helyben is kapjanak megfelelő szolgáltatást, hogy ne kelljen minden ügyben a járási székhelyre utazni. Ügyfélközeli, ügyfélbarát járási hivatalokat szeretnének létrehozni. A cél, hogy minél gyorsabban lehessen ügyeinket elintézni – hangsúlyozta Földi László.
A járásokban tulajdonképpen az állam jelenik meg, helyi szinten. Az önkormányzatok pedig visszatérnek a klasszikus önkormányzati feladatokhoz – ezt már a kormánymegbízott mondta el. Tarnai Richárd hangsúlyozta, a járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak 2013. január 1-jétől. Pest megye kormánymegbízottja rámutatott, a vidéki embereknek nagy segítség lesz majd, hogy lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig távolabbra kellett utazniuk. Hozzátette, az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség, amelyek 2013 végére nyílnak meg országszerte mintegy 300 helyszínen.
Jelenleg Pest megyében 3 kormányablak működik, Cegléden, Vácon és Érden, de minden olyan településen, ahol most okmányiroda található, lesz egyablakos ügyintézés.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...