0.5 C
Cegléd
2023. december 7. csütörtök
spot_img

Családi nap a Szent Kereszt Katolikus Iskolában

A nap mesejátékkal kezdődött; melyre a közönség tagjai, köztük elsős kisfiam és három testvére, és a bábjátékot előadók is nagy izgalommal várakoztak. Az iskola tornatermében a 4. osztályos tanulók a három pillangó kedves történetét mutatták be, óriási, színes bábokat mozgatva. A mese után egy kis zenés reggeli tornával melegítettünk, amit hatodik osztályos tanulók és a testnevelő tanárok vezényeltek. Ezután sorverseny következett, amely a három első osztály közt zajlott. A csapatok egysége megmutatkozott az osztályonként azonos színű iskolapólón, és a hasonló színekbe öltözött szülők ruháján is. A sok vidám feladatból álló sorversenyben mi, szülők is lelkesen vettünk részt. Volt, aki a csapat buzdításával és volt, aki a versenyben való aktív részvétellel. Mindenki lelkesen drukkolt csapatának, a jó hangulatot a vicces feladatok még inkább fokozták, amelyek közül a legnagyobb sikert a seprűlovaglás, más néven boszorkányfutás aratta. A versenyt a narancssárga csapat, vagyis az 1.a osztály nyerte, de az iskola alapítványának köszönhetően, mindhárom osztály kapott ajándékot; egy-egy zsák labdát. A sorversenyek után lehetőségünk volt arra, hogy egy kicsit pihenjünk, és miközben a finom süteményeket és üdítőt fogyasztjuk, kötetlenül beszélgethessünk, és jobban megismerjük egymást.
A katolikus iskolában nincs ünneplés táncház nélkül, most sem volt ez másképp, vidáman ropták a táncot az elsősök és táncos lábú testvéreik is. Miután a sok mozgásban kellemesen elfáradtak, a kicsik a tanító nénik által előkészített kézműves foglalkozáson vehettek rész, így a délelőtt végén mindenki egy kis, saját maga által készített emlékkel térhetett haza. 
A gyermekek és a szülők nevében megköszönöm ezt a rendezvényt minden kedves pedagógusnak, aki a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában oktat, és részt vett ennek a kedves rendezvénynek a lebonyolításában, és hozzásegített minket ahhoz, hogy az iskolakezdés izgalmait kellemes, jól eső, nyugodt érzés váltsa fel, hiszen mindenkinek fontos, hogy gyermeke ne csak a szülői házban legyen otthon, hanem az iskolában is igazán otthon érezze magát.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Mutatjuk, milyen típusú művirágok vannak a boltokban!

    Az élő virágnak megvan a varázsa, ám nem mindenki...

Retró stílus a konyhában: ezekkel a készülékekkel dizájnos lehet az otthonunk

    A konyha szinte minden esetben a lakás egyik legfontosabb...

A cellaformázástól a diagramok beillesztéséig

    Te jól ismered a táblázatkezelőt? Használod a munkád során?...

A tökéletes éjjeli fény gyermekek számára

    Némely babaszoba-kiegészítők kiválasztása rendkívül egyszerű, azonban vannak olyanok, melyeket...

Innovációk az otthon védelmében

    A biztonság olyan érték, amelyre mindannyian nagy figyelmet fordítunk....