14.9 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

Őszi kikerics

Megaláztatásának a körülötte nyüzsgő tömeg ellenére nem volt szemtanúja. Két, külön töltött év után, pergőn lüktető érveréssel, izgatottan állt a repülőtér várócsarnokában, kezében tartva a táblát, amire hatalmas szívet festett. Titokban derítette ki, hogy András – akit választott párjaként fogadott már el baráti köre, rokonsága – melyik géppel érkezik haza Franciaországból. Meglepetésre készült, elsőként akarta üdvözölni szerelmét… A poggyászkiadónál pillantotta meg először, éppen egyszerre hajolt le a bőröndökért egy magas, barna nővel. Összenevettek, majd érzéki csók után, ölelkezve haladtak a kijárat felé.
Emlékezett erre a lányra: – Yvonne… A Facebook-on közzétett képeken többször látta András mellett, de minden alkalommal magyarázatot nyert a bizalmas helyzet – „csapatépítő tréning” címén: – Rémeket látsz, drágám! Számomra csak te létezel!
– Hát, testet öltött a rém. – csapta hóna alá a transzparensre pingált piros szívet, melynek közepe oly üressé vált egy pillanat alatt… Feltűnés nélkül hátat fordított az érkezőknek. Hazautazott a Tisza-parti kisvárosba, magányosan.

Az öreg ráérősen csorog lefelé a csónakjával. Varsáit szedi fel, hogy télire kirakja őket a híd után emelkedő biztonságos magaslatra, ahol évtizedeken át soha nem rongálta meg, nem lopta el őket senki. Csak néha segít rá lapáttal, ha a kövezett sarkantyúk sodra kifordítaná a szélvízből. Nem sietteti az időt, – minek? Lassacskán bandukolva sem igen hordoz már számára újdonsággal bíró jövendőt. De a Teremtő által kijelölt utat végig kell járni mindenkinek… Fel-felpillant, és növekvő aggodalommal figyeli a lányt, aki világoslila ruhában botorkál előre, vele párhuzamosan, a töltés tetején.  
Megy Zsófi a gáton, túlhalad az épített, aszfaltozott részen, a kiürült sportkikötőn, elszorult torkában zihál a kétségbeesés. Az ösvényt követve lekanyarodik, s a folyó partjára jut. Elhagyatott, alig felismerhető padkán tapod a lába. Hívja a burványló mélység, csábítja a végső megoldás: a nemlét. Egy lépés csupán – és nincs többé szívfájdalom, csalódás, hiábavaló várakozás… Lehajol a lábánál heverő madártollért, a Nap felé tartja: gyönyörű, fémes-kék színe aranyló élbe csordul. Alig hallhatóan horzsolódik a föveny, tompán dübben a deszka – a vízre dőlt fűzfa mögül halászladik fordul eléje váratlanul.
– Mire ez a szomorúság, kisasszonykám? – a cserzett, napbarnított arcból fürkésző, mégis meleg, barátságos tekintet villan.
– A boldogság Kék Madara… – próbálkozik tréfásnak induló, könnyed stílusban a banális közhellyel, s a tollat mutatja. Ám elcsuklik és könnyesre vékonyodik a hangja, amikor hozzátoldja: – Tovaszállt…
Mindent-értőn bólint a vénember: – Az meglehet. Bár a tollat talán azért hagyta itt, hogy legyen mivel továbbírni a sorsot… Valójában én sem tudom, milyen madáré lehet. Hanem ott, mindjárt a régi révnél van egy kunyhó. Ilyentájt kint szokott lenni Bálint, a természetvédelmi őr: majd ő megmondja, ki volt a viselője! No, Isten áldja!
Biztatón hunyorít a szarkalábak redői közül, aztán az evezővel eltaszítja a ladikot.
A következő varsánál elbíbelődik a hálószemekbe kapaszkodott uszadékkal, így sok időbe telik, mire a komplejáró irányába ér. A nádtetős házikó előtti korlátnak támaszkodva beszélget a két fiatal. Terepszín-foltos uniformisban a legény, mellette a lány halványlila ruhájának fodrait kapkodja a szél – olyanok így távolról, mintha az avarral borított erdőalj védelmében őszi kikerics virága hajladozna… A fiatalember magasra emelt karral köszön. Zsófi is int, ujjai között a karcsú toll tényleg egy igazi, kihegyezett írópennához hasonlít.
– Nocsak, nocsak: úgy látom, kerül már színes tinta is, az álmok folytatásához… – somolyog az öreg, s a ladik lassan eltűnik a bozótos partrézsű takarásában.
Zsófi hosszan utánaréved, majd hirtelen feleszmél a merengésből: – Nem kérdeztem meg a nevét. Pedig örök hálával tartozom neki!
– Bármikor beszélhetsz még vele! Egyébként Szerető Bálintnak hívják, mint engem. A nagyapám. –

A folyóba csordogáló ér torkolatából vörös gém rugaszkodik el a halászcsónak közeledtére. Lomhán emelkedik, suhogó ívű szárnyából hiányzik egy evezőtoll. Messzire hullámzó, fehéres ürüléket prössent fentről a sáslevelek közé.
– Szerencséd, te girbic tollsöprű, hogy mindent a megfelelő helyen hagysz el! – mondja rá a szentenciát a vén halász.  – Efféle „mennybéli” üzenettel nem sokra mentünk volna a jóelébb…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...