28.2 C
Cegléd
2024. június 25. kedd
spot_img

Őszi kikerics

Megaláztatásának a körülötte nyüzsgő tömeg ellenére nem volt szemtanúja. Két, külön töltött év után, pergőn lüktető érveréssel, izgatottan állt a repülőtér várócsarnokában, kezében tartva a táblát, amire hatalmas szívet festett. Titokban derítette ki, hogy András – akit választott párjaként fogadott már el baráti köre, rokonsága – melyik géppel érkezik haza Franciaországból. Meglepetésre készült, elsőként akarta üdvözölni szerelmét… A poggyászkiadónál pillantotta meg először, éppen egyszerre hajolt le a bőröndökért egy magas, barna nővel. Összenevettek, majd érzéki csók után, ölelkezve haladtak a kijárat felé.
Emlékezett erre a lányra: – Yvonne… A Facebook-on közzétett képeken többször látta András mellett, de minden alkalommal magyarázatot nyert a bizalmas helyzet – „csapatépítő tréning” címén: – Rémeket látsz, drágám! Számomra csak te létezel!
– Hát, testet öltött a rém. – csapta hóna alá a transzparensre pingált piros szívet, melynek közepe oly üressé vált egy pillanat alatt… Feltűnés nélkül hátat fordított az érkezőknek. Hazautazott a Tisza-parti kisvárosba, magányosan.

Az öreg ráérősen csorog lefelé a csónakjával. Varsáit szedi fel, hogy télire kirakja őket a híd után emelkedő biztonságos magaslatra, ahol évtizedeken át soha nem rongálta meg, nem lopta el őket senki. Csak néha segít rá lapáttal, ha a kövezett sarkantyúk sodra kifordítaná a szélvízből. Nem sietteti az időt, – minek? Lassacskán bandukolva sem igen hordoz már számára újdonsággal bíró jövendőt. De a Teremtő által kijelölt utat végig kell járni mindenkinek… Fel-felpillant, és növekvő aggodalommal figyeli a lányt, aki világoslila ruhában botorkál előre, vele párhuzamosan, a töltés tetején.  
Megy Zsófi a gáton, túlhalad az épített, aszfaltozott részen, a kiürült sportkikötőn, elszorult torkában zihál a kétségbeesés. Az ösvényt követve lekanyarodik, s a folyó partjára jut. Elhagyatott, alig felismerhető padkán tapod a lába. Hívja a burványló mélység, csábítja a végső megoldás: a nemlét. Egy lépés csupán – és nincs többé szívfájdalom, csalódás, hiábavaló várakozás… Lehajol a lábánál heverő madártollért, a Nap felé tartja: gyönyörű, fémes-kék színe aranyló élbe csordul. Alig hallhatóan horzsolódik a föveny, tompán dübben a deszka – a vízre dőlt fűzfa mögül halászladik fordul eléje váratlanul.
– Mire ez a szomorúság, kisasszonykám? – a cserzett, napbarnított arcból fürkésző, mégis meleg, barátságos tekintet villan.
– A boldogság Kék Madara… – próbálkozik tréfásnak induló, könnyed stílusban a banális közhellyel, s a tollat mutatja. Ám elcsuklik és könnyesre vékonyodik a hangja, amikor hozzátoldja: – Tovaszállt…
Mindent-értőn bólint a vénember: – Az meglehet. Bár a tollat talán azért hagyta itt, hogy legyen mivel továbbírni a sorsot… Valójában én sem tudom, milyen madáré lehet. Hanem ott, mindjárt a régi révnél van egy kunyhó. Ilyentájt kint szokott lenni Bálint, a természetvédelmi őr: majd ő megmondja, ki volt a viselője! No, Isten áldja!
Biztatón hunyorít a szarkalábak redői közül, aztán az evezővel eltaszítja a ladikot.
A következő varsánál elbíbelődik a hálószemekbe kapaszkodott uszadékkal, így sok időbe telik, mire a komplejáró irányába ér. A nádtetős házikó előtti korlátnak támaszkodva beszélget a két fiatal. Terepszín-foltos uniformisban a legény, mellette a lány halványlila ruhájának fodrait kapkodja a szél – olyanok így távolról, mintha az avarral borított erdőalj védelmében őszi kikerics virága hajladozna… A fiatalember magasra emelt karral köszön. Zsófi is int, ujjai között a karcsú toll tényleg egy igazi, kihegyezett írópennához hasonlít.
– Nocsak, nocsak: úgy látom, kerül már színes tinta is, az álmok folytatásához… – somolyog az öreg, s a ladik lassan eltűnik a bozótos partrézsű takarásában.
Zsófi hosszan utánaréved, majd hirtelen feleszmél a merengésből: – Nem kérdeztem meg a nevét. Pedig örök hálával tartozom neki!
– Bármikor beszélhetsz még vele! Egyébként Szerető Bálintnak hívják, mint engem. A nagyapám. –

A folyóba csordogáló ér torkolatából vörös gém rugaszkodik el a halászcsónak közeledtére. Lomhán emelkedik, suhogó ívű szárnyából hiányzik egy evezőtoll. Messzire hullámzó, fehéres ürüléket prössent fentről a sáslevelek közé.
– Szerencséd, te girbic tollsöprű, hogy mindent a megfelelő helyen hagysz el! – mondja rá a szentenciát a vén halász.  – Efféle „mennybéli” üzenettel nem sokra mentünk volna a jóelébb…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Testépítés felsőfokon

Európa bajnok és Abszolút Európa bajnok lett május végén...

Nyáresti melódiák

Ezen a címen ad otthont egy különleges hangversenynek a...

Kullancsveszély

Nyári időszak lévén sokkal többet vagyunk a szabadban: kirándulások,...

Visszatért Peller Károly zaklatója: a feleségének adja ki magát

Peller Károlyt közel 10 éve üldözi zaklatója, K. Hajnalka....

Kick-boksz sikersorozat

Június 14-én Bogdán Vencel a 29. Budapesti kick-box világkupán...