25.3 C
Cegléd
2023. szeptember 22. péntek
spot_img

Újabb súlyos sérülés

A folytatásban ismét kitámadtunk az egyenlítés érdekében, ami nem sikerült, és ami ilyenkor szinte már törvényszerű, a ráadásban újabb gólt kaptunk.
Két idegenbeli mérkőzés vár a csapatra Újpesten és a Fradinál, ami a sérültek listáját elnézve nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen nagyjából egy teljes csapatnyi hiányzónk van immár hetek óta.

 

Edzői nyilatkozatok
Ványi Zsolt: “Az egyenlítés után két olyan mérkőzéslabdánk is volt, amelyet serdülőmeccsen is illik értékesíteni. Szalai Botond súlyos sérülése miatt újabb játékost vesztettünk el erre az évre.”
Koszta Péter: “Nagyon fontos volt a győzelem, mert az ezt megelőző három találkozó nem az elképzeléseink szerint alakult.”


Restart-Ceglédi VSE – Putnok VSE 1-3 (0-1)
CVSE: Miski – Szalai B. (Markó, 1., Medgyesi, 58.), Koncz Zs., Farkas I., Juhász D. – Robson, Kenderes, Nagy L., Csurka (Halgas, 62.) – Kormos, Balog M.
Putnok: Botló – Szögedi, Bányai P., Kovács R., Crisan – Illés R., Zabos, Zimányi, Odrobéna (Bene A., 62.) – Elek B. (Matis, 87.), Monyók (Olasz D., 67.)
Gól: Crisan (0-1) a 10., Medgyesi (1-1) a 63., Crisan (11-esből, 1-2) a 71., Matis (1-3) a 91. percben

Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...