12.7 C
Cegléd
2024. június 14. péntek
spot_img

Koncert a templomért

A Jazz Trio, Dr. Illanicz György (zongora) , Dr. Lénárd Béla (basszus gitár) és Kármán Sándor (dob) együttese, november 3-án délután emlékezetes, jó hangulatú jótékonysági  koncertet adott az Evangélikus Gyülekezet Házában. Dr. Illanicz György, barátom és teológus kollégám, nem mellékesen Gyülekezetünk tiszteletbeli presbitere,  istentiszteleti igeszolgálatra Cegléden és az egyházmegyénkben is gyakran felkért teológus, aki a koncerten azt is bizonyította, hogy nem csak Isten igéjének forgatásában van otthon, de a zongoránál is jeleskedik.
Kármán Sándor  Dobmúzeumával és Dekor Stúdiójával, mondhatjuk, hogy a szomszédságunkban, templomunk árnyékában tevékenykedik és alkot. Nap, mint nap találkozunk, jóban vagyunk, és most megtisztelt minket azzal, hogy  segítő céllal mutatta és hallatta meg kivételes dobtudását. Dr. Lénárd Bélát előbbi barátai révén ismertem meg, és örülök a találkozásnak, az új barátságnak, mert benne is egy segítőkész, jószívű embert, és nagy tudású zenészt ismerhettem meg.
Jó volt hallgatni a virtuóz szólókat is, a basszus gitár is sziporkázott helyenként, mégis, most az együtt zenélés örömét hadd emeljem ki, egymás zenei támogatása az, ami igazán szép volt, ugyanakkor jelzésértékű is a  mai valóságban: egyedül nem megy, szükségünk van egymásra, együtt tudunk értékeset alkotni.
Szívélyes köszönet a Jazz Trio-nak, a zenész barátoknak, hogy a dallamok és ritmusok szárnyán könnyed, humoros és örömteli utazásra hívtak minket , és azért is, hogy felajánlásuk révén templomunk  közeli belső felújításához, több mint 100 ezer Ft- gyűlhetett össze az adományokból. Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

274 milliót ad a kormány a kórház vizesblokkjaira

A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi...

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a...

Életmű díj

Nagy megtiszteltetés érte a ceglédi fotóséletet: a Magyar Fotóművészek...

Egy ceglédi vagon életútja

Az élet néha érdekes meglepetéseket produkál, olykor olyan helyeken...

Jakab István Csáky Andrásról

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán Jakab István, a Ceglédi Roma...