19 C
Cegléd
2023. szeptember 23. szombat
spot_img

Fogorvosnál jártunk

Így amikor ötéves lányom azzal állt elém, hogy fáj a foga, magammal vittem Sz. Tünde doktornőhöz, aki a legjobb fogorvosok egyike. Nem csalódtam; a doktornő odahajolt a gyermekemhez, majd elmagyarázta neki, hogy fogmanók költöztek a szájába, konkrétan egy fogában laknak, és a kicsi kalapácsukkal szépen lassan mélyítik az otthonukat. Elmondta azt is, hogy ezeket a manókat ki kell költöztetni a szájából. A doktornő a kislányom kezébe adta a fúrót, megmutatta, hogy milyen hangja van, így gyermekem, nem ijedt meg a kezeléstől.  Mindig tudta, hogy mi fog történni. Semmi nem volt számára idegen, van rémisztő. Ügyesen öblögetett, nagyra nyitotta a száját, és ezért sok-sok dicséretet kapott. A kezelés végén egy nagy puszi volt a bátorságának jutalma. A doktornőből áradó nyugalom arra ösztökélte a kicsi kétévesemet, hogy ő is megmutassa a fogait.
Köszönöm a doktornőnek, hogy ennyire ért a gyerekekhez, hogy neki is fontos az, hogy a kicsik félelem nélkül járjanak a fogászatra! Arra biztatom szülőtársaimat, hogy évente kétszer vigyék el csemetéjüket egy gyermekbarát fogorvoshoz. Ezzel elérhetik azt, hogy a kicsik félelem, és idegesség nélkül menjenek a fogdoktorhoz, és talán így megmenthetik a későbbiekben kihúzásra ítélendő fogakat is. Hiszen a megelőzés is legalább olyan fontos, mint a megfelelő kezelés.

A kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...